Tízévesek a cívisbuszok, zempléni villamosítás – ez történt a héten a közlekedésben
Új óriásreptér nyílt Pekingben, ünnepel a 29-es vonal, az új budapesti trolikra pedig még mindig várni kell. A hét legfontosabb hírei.
Új óriásreptér nyílt Pekingben, ünnepel a 29-es vonal, az új budapesti trolikra pedig még mindig várni kell. A hét legfontosabb hírei.
Nehezen indul majd a Smartwings légitársaság nyári szezonja: két gépe május 17-én akadt össze a prágai Václav Havel repülőtéren. Személyi sérüléssel nem járt az esemény, de a két érintett utasszállító javításra szorul.
Az első, hivatalos orosz hatósági kijelentések ellenére nagyon sokan veszítették életüket vasárnap este, amikor kényszerleszállás közben kigyulladt az Aeroflot Szuhoj Superjet 100-asa.
Komoly felújításokkal és bővítésekkel töltik a következő esztendőket a varsói Frederic Chopin Nemzetközi Repülőtéren. Megújul a két pálya felülete, új állóhelyek és gurulóutak épülnek, illetve nagyobb gépek fogadására teszik alkalmassá a jelenlegi mólókat.
Csütörtök elég erős napnak sikeredett, már ami a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér körülötti, a zajterhelést érintő, valódi problémák politikai kezelését illeti. Ombudsmani és főpolgármesteri megszólalások: de hogy lesz ezekből dinamikusan növekvő forgalom mellett kevesebb zaj?
Lízingelt gépek helyett saját utasszállítók, jöhet a típusegységesítés. Harmincnyolc lesz, maradhat?
Óriási nyomás alatt dolgoznak a nagy amerikai nemzetközi repülőterek légiirányítói. Elég egyetlen tévedés, és emberéletek kerülhetnek veszélybe. Szeptember 17-én az United Airlines 326-os járata kezdte meg a felszállását Washingtonban...