Berlin Brandenburg: sikerültek a legkritikusabb tűzvédelmi próbák
Az „elátkozott reptér” október végén tényleg megnyílik, Schönefeld mint BER 5. terminál működik tovább.
Az „elátkozott reptér” október végén tényleg megnyílik, Schönefeld mint BER 5. terminál működik tovább.
Nagyon nagy károkat okoz a híres repülőtérnek a június nyolcadikán bevezetett karanténszabály: ennek értelmében minden, az országba érkező személynek, tehát a repülőgépekkel az Egyesült Királyságban landolóknak is, 14 napos karanténba kell vonulnia az esetleges koronavírus-fertőzés kizárása miatt.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló február 24-étől március 1-jéig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló 2019. december 30-ától 2020. január 5-éig.
Trendforduló várható a németországi légi személyszállításban, az utóbbi évek növekedése után az idén az utasok is, a járatok száma is csökkenhet a repülőterek szövetségének előrejelzése szerint.
Jelentős fejlesztési program kezdődik a debreceni reptéren, ahol 2019-ben több, mint hatszázezren utaztak: tűzoltólaktanya, új pálya a tervekben.
December 27-én lett meg a 16 milliomodik utas. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér továbbra is az egyik legdinamikusabban növekvő repülőtér a régióban és Európában egyaránt.
A jövőre folytatódik, sőt kibővül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér négy éve megkezdett lakossági ablakszigetelési programja. 2020-tól lényegesen több, repülőtér környéki lakos igényelheti a pótlólagos szigetelést lakása vagy háza ablakára, valamint az érintett kerületek és települések meghatározott ingatlantulajdonosai kiegészítő szellőztető berendezést is kérhetnek.
Digitális fejlesztésekben gazdag évet zár a Liszt Ferenc Repülőtér: az utóbbi tizenkét hónapban olyan technikai újításokat vezetett be a Budapest Airport, amelyekkel minden korábbinál zökkenőmentesebb és kiszámíthatóbb a repülőtéri áthaladás.
Mit lehet tenni a repülőtér megközelítéséből adódó szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért? Milyen alternatív, fenntarthatóbb módokon lehet eljutni egy repülőtérre? Hogyan csökkenthető egy utas vagy egy repülőtéri dolgozó ökológiai lábnyoma?
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló november 11-étől 17-éig.
Negyedik alkalommal szervezett interaktív szakmai napot a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a Budapest Airport. A számok alapján „felszállóirányba állva” várhatja a reptér 2020-at...