szeged
Új szakasszal bővült az 55-ös főút
A Mórahalom elkerülő és a csongrádi megyehatár közötti 15,7 kilométeres szakasszal egységes főút jött létre Szeged, Bátaszék és Baja között.
783 milliót nyert kutatás-fejlesztésre a Sole-Mizo
Három üzemben indul az állami támogatással megvalósuló program.
Ez történt a magyar nagyvasúton 2017-ben
GYSEV-es járműbeszerzések, jöhetnek a MÁV-os KISS-ek, fogynak a régi mozdonyok, kész az esztergomi villamosítás, Sátoraljaújhely felé pedig megkezdődött.
Ilyen lesz a tram-train vonala
Több részlet is napvilágra került a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tramtrain-vonal kialakításáról.
Nincs XXI. századibb közlekedési társaság az SZKT-nál
Szegeden tényleg 2017 van a közösségi közlekedési szolgáltatásokban. Érintős bankkártyával már a Pesa villamosokon és az Ikarus-Škoda trolikon is lehet jegyet venni.
Új károsanyagkibocsátás-mérő technológia várható
A gépjárművekbe szerelhető tesztberendezés közel valós időben, szelektív módon méri és elemzi majd a kipufogógáz-összetételt.
Vót: Mindenszentek Bengálikkal
Púposok és Bobók alkonya
Ismét lecsapott a selejtezőbizottság: három M40-esre, valamint legalább hat M44-esre és egy M43-asra került fel az S betű az elmúlt hetekben.
Ikonikus hídjai ma is megszabják városaink arculatát
Eredeti hídelemek, nagy méretű hídmodellek, fényképek és dokumentumok mutatják be Feketeházy János hídtervező életművét a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben.
Csak egy újabb piros troli... De nem akármilyen!
Húsz évig buszként élt, csápokat Szegeden, az SZKT-nál kapott. A 811-est legtöbbször az 5-ös vonalán lehet megtalálni.
Szökött villamos: felmentették a vezetőt
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a Szegedi Járásbíróság a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétségének vádja alól hétfőn azt a villamosvezetőt, akinek járműve elszabadulva csaknem 700 métert tett meg a forgalomban 2014 nyarán.