Mégis újjáépítteti balesetes Pendolinóját a ČD
A Cseh Vasutak 680 006-os nagysebességű motorvonatának egyik hajtott egysége még 2021 júniusában tört rommá Bohumínban, amikor egy mozdonnyal ütközött.
A Cseh Vasutak 680 006-os nagysebességű motorvonatának egyik hajtott egysége még 2021 júniusában tört rommá Bohumínban, amikor egy mozdonnyal ütközött.
A cseh magánvasút spanyol flottája mindössze néhány napja vette fel a munkát, de műszaki nehézmények miatt a háromból két szerelvényt máris ki kellett venni a forgalomból.
Az Országgyűlés május 9-i alakuló ülése, az ahhoz kapcsolódó budapesti rendezvények, illetve a tapolcai Ikarus-találkozó miatt országszerte jelentősen megnövekedhet az utasforgalom. Rákosrendezőn egy váltót javítanak meg, ezért az érintett vonalakon vágányzári menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Csaknem százmilliárd forintnyi támogatással épülhet ki a 33,4 kilométeres vasútvillamos-hálózat a partiumi város környékén.
A BKK 253-as jelzéssel új autóbuszjáratot indít május 4-étől munkanapokon csúcsidőszakban harmincpercenként, azon kívül pedig óránként, Telebusz jelleggel.
A hetvenkilenc kétszintes motorvonat első példányai idén nyár végén állhatnak forgalomba a Cercanías elnevezésű elővárosi hálózaton.
Az osztrákok új regionális emeletesei megszerezték a közlekedési engedélyt a két szomszédos országra.
Az olasz nemzeti vasúttársaság összesen hetvenhét, vegyesen Alstom- és Hitachi-gyártású villamos szerelvényt állít üzembe.
Cirmosok, azaz 433-as sorozatú, korszerűsített Szilik költöznek Dombóvárról az északkeleti vármegyeszékhelyre.
Az áruszállítás csökkenése rányomta bélyegét a cégcsoport teljesítményére, a személyszállítás viszont jól teljesít.
A városnéző sétahajózás mellett több menetrendi és programhajójárat is elérhető a Mahart-Passnave kínálatában.
A holland királyi légitársaság százhatvan járatot állít le, a német Lufthansa pedig megszünteti regionális üzletágát az üzemanyagárak emelkedése miatt.
Az IC+ vasúti személykocsicsalád legújabb generációja a gyártó ígérete szerint nemcsak kényelmi, hanem mérnöki szempontból is jelentős előrelépést fog képviselni.
A cseh magán-vasúttársaság már csak május 3-áig üzemelteti a nemrég elindított belföldi járatait. A Lengyelországba átjáró nemzetközi vonatok viszont megmaradnak.
A lépéssel a franciaországi központú járműgyártóé lett az amerikai vállalat vasúti célú hidrogén-hajtásláncainak előállítása.