Munkába állt az egyik toronydaru – folyamatosan halad a Nyugati tetőszerkezetének bontása
Folyamatosan halad a rekonstrukció a Nyugati pályaudvar mintegy 8200 négyzetméteren megújuló tetőszerkezetén.
Folyamatosan halad a rekonstrukció a Nyugati pályaudvar mintegy 8200 négyzetméteren megújuló tetőszerkezetén.
Három aprósággal bővülnek a munkálatok, ám ezek nagyon fontosak. És a már ismert pályafelújításoknál is van pár változás.
Több mint három hónap után újra elindult a Corona IC a Keletiből.
A MÁV-Start és a MÁV Nosztalgia újra retró hétvégével várja a vasútbarátokat és az érdeklődőket. A gázolajszag mellett idén gőzfelhő is vár vasútfotósokra.
Mindenhol ernyedetlen a munkavégzés, néhány újabb mellékvonalon vették föl a pályafelújítási munkálatokat. Viszont az igazi metál a Dunakanyarban van: nem elég a Dömösi átkelés, a 71-esen is pótlózni kell.
Június 30-án indul az első közvetlen járat az Adriára. Nagyon úgy néz ki, kétféleképpen lehet rajta lenni bármelyik vonaton: őrült nagy szerencsével, vagy munkavállalóként.
A vonatközlekedés várhatóan július második hetében indulhat újra, egyelőre csak egy vágányon. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat a Nagymaros–Szob, illetve a Szob–Zebegény szakaszon, valamint vonatpótló hajójárat is közlekedik Nagymaros és Zebegény között, mi is kipróbáltuk.
A hirtelen jött Dömösi átkelési melón túl is van mit csinálni. Figyeljenek oda, amikor vonatra szállnak, tervezzék meg utazásukat, hogy ne utólag kelljen bosszankodni.
Nagymaros és Szob között szombat reggel elkezdték a vasúti pályaszakasz törmelékektől való megtisztítását, az akadályozó sérült, kidőlt fák és cserjék eltávolítását.
Alig egy hónapja, hogy kiírták az európai uniós közbeszerzési eljárást, amit visszavontak.
Pótlóbuszok járnak Nagymaros és Szob között, mert hordalék, sár és víz zúdult mindkét vágányra, sőt, este a főútra is az eső miatt.
A nyári menetrendváltás előtt néhány apróságot még megcsinálnak, illetve lesz jó pár olyan vonal, ahol akkor kezdődik igazán a munka. Figyeljenek oda, mielőtt vonatra szállnak, spórolják meg a bosszankodást is!
Félidejéhez ért a motorvonatok korszerűsítési programja.
Augusztus 30-áig emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrendet vezet be a MÁV-Start.
Remek képeket fújtak a falra. Vecsésen is hasonló reneszánsz vár az összetagelt aluljáróra.