Itt van az ősz, itt van újra, és vele a MÁV-Start utószezoni menetrendje is

iho/vasút   ·   2023.08.22. 11:45
balaton23

Az augusztus 28-ával életbe lépő utószezoni menetrend a főszezon utáni négy hétben, szeptember 24-éig több országrészből garantálja a sűrűbb közlekedést, átszállás nélküli eljutást a Balatonhoz.

Figyelembe véve az elmúlt évek utazási szokásait, szeptemberben sem áll meg az élet a Balaton környéki vasútvonalakon. A „magyar tengerhez” való távolsági utazásokhoz július 1-jétől már használható az országbérlet is, de a tó környékének felfedezéséhez akár vármegyebérlettel vagy az ősszel is kapható Balaton24/72 napijeggyel is útra lehet kelni.

Déli part

Budapestről a Balaton déli partjára továbbra is óránként, felváltva indulnak a Balaton és Tópart Intercity-k. A keszthelyi Balaton Intercity-vonatokban első osztályú, prémium- és bisztrókocsi teszi kényelmesebbé az utazást, míg a nagykanizsai közlekedő Tópart Intercity-k a gyorsvonati kocsik mellett másodosztályú intercity-kocsikkal kiegészülve közlekednek. A biciklisek is bátran választhatják ezeket a járatokat, hiszen mindkét déli parti intercity nagykapacitású kerékpárszállító kocsit is továbbít, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező.

A vonatok 1. és 2. osztályú intercity-kocsijait elővételben váltva 650 forintos, aznap váltva 990 forintos, a gyorsvonati kocsijait háromszáz forintos helyjegy váltásával lehet igénybe venni, amelyet különösen a hétvégi csúcsidőszakban elővételben érdemes megváltani.

A kínálat bővítéseként továbbra is közlekednek kétóránként a DéliàParti InterRégiók a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között. Valamennyi járat korszerű, Flirt motorvonat, így biztosítva a klimatizált, akadálymentes eljutást valamennyi déli parti állomásra, megállóhelyre. A vonatokon kerékpárok korlátozottan szállíthatók, így ezekre a járatokra kötelező a kerékpárhely foglalása.

A Jégmadár Expressz az augusztus 28-a után hétvégi napokon továbbra is közlekedik Szob és Fonyód között, KISS motorvonattal teremtve meg a Dunakanyar és a Balatoni panoráma összeköttetését. Szobról 7:26-kor, Vácról 8:00-kor indul, Fonyódra 11:23-kor érkezik, ellenkező irányban Fonyódról 16:36-kor indul, Vácra 20:02-kor, Szobra 20:34-kor érkezik. A főváros és a Dunakanyar között utazva, Szob és Budapest-Kelenföld között helyjegyváltás nélkül igénybe vehető, egyébként helyjegy, valamint kerékpárhelyjegy váltása kötelező rá.

Vasárnaponként két új mentesítő InterRégió-vonat indul Fonyódról Budapest-Kelenföldre: 14:36-kor és 18:36-kor, légkondicionált Flirt-szerelvényből kiállítva, a vasárnap délutáni hazatérő utasforgalom kiszolgálása érdekében.

Az utószezoni menetrendben továbbra is közlekedik a tavalyi évben bevezetett, Pécs és Keszthely között közlekedő Fenyves sebesvonat, mely a csoportok és kerékpárosok könnyebb, kényelmesebb utazását szolgálja a Balatonhoz. Pécsről naponta 8:10-kor indul, Keszthelyre 11:35-kor érkezik, ellenkező irányban Keszthelyről 16:25-kor indul és Pécsre 19:49-kor érkezik. Szentlőrincen, Dombóvár alsón, Kaposváron, Fonyódtól Keszthelyig pedig minden állomáson és megállóhelyen megáll. Kerékpárszállítás esetén kerékpárhely foglalása kötelező.

Az egész évben közlekedő Helikon InterRégió-vonatok változatlanul naponta közlekednek. Az utószezon végéig a Pécs–Kaposvár vonalszakaszra, illetve onnan történő utazás esetén a helyjegyváltás kötelező, kerékpárhely foglalása a teljes útvonalra szükséges.

A tavalyi évhez hasonlóan péntek és szombat éjjel az utószezonban is közlekednek az egyre népszerűbb Bagolyvonatok a dél-balatoni vonalon. Keszthelyre a Déli pályaudvarról pénteken és szombaton 22:40-kor indul vonat, amely Siófokról 0:36-kor megy tovább. Ugyancsak péntek és szombat éjjel, Keszthelyről 23:48-kor, Siófokról tovább pedig 1:28-kor indul vonat a főváros felé.

Északi part

A Kék Hullám Expressz a főszezonban már megszokott menetrend szerint, gyorsvonati kocsikkal közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca között. Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban áll meg, onnan Fövenyes, illetve Szepezdfürdő kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll. Távolsági forgalomban 300 forintos helyjegy váltásával vehető igénybe.

A Déli pályaudvar és Balatonfüred között az utószezonban is kétóránként indul Vízipók InterRégió, mely Balatonakarattya és Balatonfüred között minden állomáson és megállóhelyen megáll. Az észak-balatoni vonalon a Kék Hullám Expresszek, valamint a Vízipók InterRégiók nagykapacitású kerékpárszállító kocsival közlekednek, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező.

A Katica InterRégió az augusztus 28-a után hétvégi napokon továbbra is közlekedik a Déli pályaudvar és Balatonfüred között, Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megáll, a kisebb megállók kiszolgálása érdekében.  A Katica InterRégiókon a biciklik korlátozottan szállíthatók, így ezekre a járatokra kötelező a kerékpárhely foglalása. A Katica InterRégiók menetrendi idejében munkanapokon személyvonatok közlekednek Székesfehérvár és Balatonfüred között, melyek csatlakoznak Székesfehérváron a Balaton Intercity-khez.

A Szombathely és Keszthely közötti közvetlen összeköttetés sem ér véget a nyárral, ugyanis az utószezonban is naponta jár a Lesence sebesvonat, mely Szombathelyről 7:04-kor indul, Keszthelyre 9:14-kor érkezik, ellenkező irányban Keszthelyről 16:44-kor indul és Szombathelyre 18:54-kor érkezik. A vonatokban nagykapacitású kerékpárszállító kocsi közlekedik, az igénybe vételéhez kerékpárhely foglalása kötelező. A sebesvonathoz csatlakozva a hétvégi napokon személyvonat indul Tapolcáról 8:47-kor Révfülöpre, valamint Balatonfüredről 16:00-kor Tapolcára.

A Győr és Keszthely között kapcsolatot teremtő Tanúhegy sebesvonat az utószezonban hétvégi napokon közlekedik, biztosítva a csoportok és biciklisek könnyebb, kényelmesebb utazását a Balatonhoz. Győrből 8:07-kor indul, Keszthelyre 11:11-kor érkezik, ellenkező irányban Keszthelyről 18:44-kor indul és Győrbe 21:49-kor érkezik. A sebesvonaton nagykapacitású kerékpárszállító kocsi is közlekedik, amibe a helybiztosítás érdekében kötelező a kerékpárhely foglalása. A sebesvonathoz csatlakozva Tapolcáról a hétvégi napokon csatlakozó személyvonat indul 10:44-kor Balatonfüredre, valamint 18:36-kor Révfülöpről Tapolcára.

Az utószezonban hétvégi napokon új személyvonat indul Balatonfüredről Tapolcára 12:13-kor, valamint Tapolcáról Balatonfüredre 14:30-kor.

Balaton24 és Balaton72 napijegyek

Október végéig továbbra is megválthatók a Balaton24 és Balaton72 napijegyek. Ha ősziesre fordul az időjárás, érdemes ezekkel a kedvező árú díjtermékekkel felfedezni a part menti települések turisztikai látnivalóit, ugyanis ezek a napijegyek korlátlan számú utazásra érvényesek a Balaton körüli vasútvonalakon, a Somogyország kincse díjas balatonfenyvesi kisvasút vonalain, valamint a Volánbusz egyes part menti járatain.

A napijegy 2. kocsiosztályon az érvényesség kezdetétől számított 24, illetve 72 óráig érvényes. A Balaton24 napijegy felnőttek számára 1090 forintért, a 26 éven aluliak számára 750 forintért váltható, és elérhető a MÁV appban is.

A napijegyekkel kapcsolatban további információk ide kattintva érhetők el.

Okosjegy

A kedvezményes, helyjegyfoglalást magában foglaló Okosjegy az utószezonban is elérhető a Balaton partjára. Okosjegy csak online váltható meg, korlátozott mennyiségben, így érdemes a jegyeket már jóval indulás előtt megvásárolni.

A Balaton és Tópart Intercityk-re Budapestről indulva Balatonszemesig 1999 forinttól, Balatonlellétől Balatonszentgyörgyig 2399 forinttól, a Kék Hullám Expresszekre Balatonudvari állomásig 1999 forinttól, Balatonakali-Dörgicsétől 2399 forinttól válthatók Okosjegyek.

Az Okosjegy váltásával kapcsolatban ide kattintva érhetők el további információk.

Utazás vármegye- vagy országbérlettel

A vonattal vagy helyközi buszokkal gyakrabban utazóknak ősszel is megéri országbérletet vagy vármegyebérletet váltani, ugyanis a Balaton körül közlekedő valamennyi vonaton, így az intercity- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán is érvényesek a megfelelő helyjegy megváltásával ezek a bérletek. A harminc napon át érvényes kedvezményes országbérlet 1890 forintért, a teljesárú bérlet 18 ezer 900 forintért váltható.

A vármegye- és országbérlettel rendelkezők az országbérlet.hu weboldal Balaton menüpontjából tájékozódhatnak a Balatonhoz vagy annak térségében közlekedő járatokról és a feltételekről.

Csoportos utazás

A csoportos utazási szándékot, mint minden utazás előtt, így az utószezonban is minél hamarabb érdemes jelezni a MÁV-Start szolgáltatásértékesítőinél, akkor is, ha országbérlettel vagy biciklivel utaznak. Kerékpáros utazásnál pedig még hangsúlyosabb szerepe van az előretervezésnek és a tájékozódásnak az igénybe vehető vonatokról. Bicikliseknek, különösen a biciklis csoportoknak érdemes elkerülni a csúcsidei, jellemzően péntek délutáni, esti, valamint a szombat reggeli, délelőtti és a vasárnap délutáni, esti időzítést. A csoportos utazásról további tudnivalók ide kattintva érhetők el.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: MÁV-Start Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Nem tudja, mennyiért veheti igénybe a közösségi közlekedést március 1-jétől? Akkor irány az ujtarifa.hu!

iho/vasút   ·   2024.02.21. 13:00

Tájékoztató weboldalt indított a MÁV–Volán csoport a március 1-jével induló új tarifarendszerről, melyen többek között az új bérletekről és kedvezményekről, a 24 órás napijegyekről, valamint a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásokról lehet informálódni.