Jön az őszi menetrend-módosítás, Debrecen–Eger interrégiókkal!

iho/vasút   ·   2023.08.21. 12:00
uzsgyi_tiszafured

Augusztus 28-ával egyes vasútvonalak menetrendjét módosítja a MÁV-Start, Érd és Biatorbágy térségében pedig a Volánbusz több járatának változik a menetrendje.

A beérkezett utasjelzések, lakossági észrevételek, valamint szakmai döntések alapján a vasúttársaság tizenegy vasútvonalán módosítja a menetrendeket augusztus 28-ától. Jellemzően a kora reggeli és esti, éjszakai időszakban változik egyes járatok menetrendje a győri, a székesfehérvári, a pusztaszabolcsi, a szobi, a ceglédi és a szegedi vonalakon. A Kaposvár–Siófok, az Eger–Szilvásvárad,  a Miskolc–Ózd és a Kiskunfélegyháza–Orosháza vonalon is csak néhány vonatot érintenek a változások. A legfontosabb újdonság, hogy Debrecent és Egert napközben kétóránként közlekedő InterRégió-járatok kötik össze.

Debrecen és Macs között az elmúlt években teljesen megújult a vasúti pálya a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF), majd pedig az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában. A felújítás ideje alatt pótlóbuszok szállították utasokat, a vonatok június 5-ével térhettek vissza a korszerűsített pályaszakaszra. A fejlesztések révén mód nyílt arra, hogy a MÁV-Start megteremtse a közvetlen eljutást Debrecen és Eger között: jövő hétfőtől légkondicionált, 416-os sorozatú, „Uzsgyi” motorvonatokkal indítják el az InterRégió-szolgáltatást napi hét vonatpárral.

Debrecenből 4:39-kor és 6:59-kor indulnak az első vonatok Egerbe, majd 8:59 és 16:59 között kétóránként, ütemesen közlekednek. Egerből 6:28-kor indul az első vonat Debrecenbe, ezt követően 8:42 és 18:42 között kétóránként, ütemesen járnak majd a vonatok, amelyek ország- és vármegyebérlettel is igénybe vehetők, egyidőben két kerékpár szállítható. Az InterRégiók két és fél óra alatt teljesítik majd a százhúsz kilométeres távot. A járatok elindulásához igazodva több vonat menetrendje is változik a 108-as vonalon.

Ambiciózus tervnek tűnik, hogy Uzsgyikkal adják ki az interrégiókat a 108-as vonalon, hiszen számításaink szerint minimum négy, de inkább öt motorkocsira lesz ehhez szükség. Mivel a negyvenpéldányos Uzsgyi-flotta nagyjából fele szolgálatképtelenül ácsorog többnyire Szentesen, a Debrecen–Eger járatok igénye majdnem a működő flotta felét teszi ki. A szükséges számú orosz motorvonatot értesüléseink szerint a lajosmizsei (142-es) vonalról hozzák majd el, ahol az elővárosi személyvonatokat az eddiginél nagyobb arányban fogják mozdonyos vonatokkal, 418-as (M41-es) Csörgőkkel és Bhv-kkal kiadni.

A szintén augusztus 28-ával érvénybe lépő balatoni utószezoni menetrendről külön közleményben számol be a MÁV-Start.

A módosításokról részletesen és vonalankénti bontásban a MÁV honlapján lehet tájékozódni: a Belföldi utazás / Menetrendek menüpontban érhetők el a vasúti menetrendek, továbbá az állomások és a megfelelő (augusztus 27. utáni) dátum beállításával az Elvirában és a MÁV appban is a módosított indulási, érkezési idők jelennek meg.

Vonalankénti változások

1-es Budapest–Hegyeshalom vonal:

  • A Győrből eddig hétvégi napokon 4:38-kor induló S10-es vonat (4999) naponta közlekedik, Győr és Tatabánya között öt perccel korábban, Győrből 4:33-kor indul, a vonat mindennap minden állomáson és megállóhelyen megáll a Déli pályaudvarig. Az eddig munkanapokon 4:38-kor induló S10-es vonat (4919) Győrből 18 perccel később, 4:56-kor indul, gyorsítva közlekedik, csak Komáromban, Tatán, Tatabányán, Alsógallán, Bicskén, Bicske alsón, Biatorbágyon és Budapest-Kelenföldön áll meg. A Tatabányáról Győrbe eddig 4:47-kor induló S10-es járat (9370) öt perccel korábban közlekedik, Tatabányáról 4:42-kor indul.

30a Budapest–Székesfehérvár vonal:

  • A Kőbánya-Kispestről 5:57-kor induló, munkanapokon eddig Kápolnásnyékig közlekedő S36-os vonat (3810) csak Martonvásárig fog közlekedni. A munkanapokon Kápolnásnyékről 6:01-kor és 7:01-kor Kőbánya-Kispestre induló S36-os járat (3817, 3827) csak Martonvásártól közlekedik ezentúl.
  • A reggeli eljutási lehetőségek megtartása, illetve erősítése érdekében a Celldömölkről 4:39-kor induló, a Déli pályaudvarra közlekedő 9009-es számú személyvonat megáll Martonvásáron, a Keszthelyről a Déli pályaudvarra 4:28-kor induló 8609-es számú sebesvonat megáll Kápolnásnyéken is.
  • A Székesfehérvárról a Déli pályaudvarra 3:14-kor induló S30-as vonat (korábban 4519, új vonatszáma 4719) Tárnok és Budapest-Kelenföld között Érd felsőn át közlekedik augusztus 28-tól a G43-as gyorsított vonatok megállási rendje és üteme szerint.
  • A munkanapokon Tárnokról Budapest-Kelenföldre 6:45-kor és a Tárnokról a Déli pályaudvarra 7:40-kor induló Z30-as vonat (4667, 4677) nem közlekedik.

35-ös Kaposvár–Siófok vonal:

  • A Kaposvárról Siófokra 3:50-kor induló, munkanap és szombaton közlekedő vonat (38310) minden nap fog járni, de korábban, 3:35-kor indul Kaposvárról. Siófokra 6:51-kor érkezik.
  • A Kaposvárról Siófokra vasárnaponként 5:01-kor induló vonat (38350) nem közlekedik.
  • A Tabról Kaposvárra 2:47-kor induló vonat (38319) 2:30-kor indul és vasárnap is közlekedik, Kaposvárra 4:58-kor érkezik.
  • A Tabról vasárnaponként 4:00-kor induló vonat (38369) megszűnik.
  • A Siófokról Tabra eddig vasárnap és ünnepnapokon 8:35-kor induló vonat (38397) tanítási időszakban munkanapokon fog közlekedni, Siófokról 6:00-kor indul, Tabra 7:17-kor érkezik.
  • A Siófokról Tabra eddig munkanap és szombaton 8:10-kor induló vonat (38367) változatlan időadatokkal, a tanítási időszak munkanapjainak kivételével fog közlekedni.
  • A Siófokról Kaposvárra eddig munkanapokon és szombatonként 6:09-kor induló vonat (38317) Siófokról 7:10-kor fog indulni és naponta közlekedik. Kaposvárra 10:08-kor érkezik.
  • A Siófokról Kaposvárra az eddig vasárnapokon 6:09-kor induló járat (38357) megszűnik.

40a Budapest–Pusztaszabolcs vonal:

  • A munkanapokon Dombóvárról a Déli pályaudvarra 3:48-kor induló G40-es vonat (korábbi 8019, új vonatszáma: 8099), valamint a munkanapokon Sárbogárdról a Déli pályaudvarra 5:56-kor induló G40-es vonat (korábbi 4019, új vonatszáma: 4099) Pusztaszabolcsról változatlan időben, 5:23-kor, illetve 6:23-kor indul, azonban a járatok Ercsi érintése nélkül, az elkerülő vágányon közlekednek. Érd és Budapest-Kelenföld között pedig a 30a vonalon haladnak, megállnak Iváncsán, Százhalombattán, Érden, Érd alsón, Tétényligeten és Budapest-Kelenföldön.
  • Ercsi utasainak kiszolgálása érdekében a munkanapokon Százhalombattáról a Déli pályaudvarra 7:02-kor induló S40-es vonat (korábbi 4327, új vonatszáma: 4127) útvonala meghosszabbodik, Pusztaszabolcsról 6:38-kor indul, Dunai finomító állomás kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll.
  • Új G40-es vonat (4197) indul tanítási napokon Pusztaszabolcsról 7:23-kor, Ercsi érintése nélkül, az elkerülő vágányon közlekedik. Érd és Budapest-Kelenföld között pedig a 30a vonalon halad, útvonalán megáll Iváncsán, Százhalombattán, Érden, Érd alsón, Tétényligeten és Budapest-Kelenföldön.
  • A tanítási napokon Tárnokról Budapest-Kelenföldre 6:45-kor induló Z30-as vonat (4667) és a Tárnokról a Délipályaudvarra 7:40-kor induló Z30-as vonat (4677) nem közlekedik. Helyettük az érdi utasok a Sárbogárdról a Déli pályaudvarra 5:52-kor induló G40-es vonatot (4019) és az új, Pusztaszabolcsról 7:23-kor induló G40-es vonatot (4197) lehet igénybe venni.

70-es Budapest–Vác–Szob vonal:

  • A turisztikai időszakban szombat, vasárnap és ünnepnap Szobról a Nyugati pályaudvarra 19:40-kor induló G70-es vonat (2371) az alacsony kihasználtság miatt nem közlekedik. A 16 perccel későbbi Z70-es vonat (2331) továbbra is közlekedik.
  • A szombat, vasárnap és ünnepnap a Nyugati pályaudvarról 1:50-kor és 3:50-kor induló, eddig Szobig közlekedő S70-es vonatok (2320 és 2340) útvonala rövidül, csak Vácig közlekednek (2430 és 2440 vonatszámban).

87-es Eger–Szilvásvárad vonal:

  • A turisztikai jellegű igények késő őszi és téli kiszolgálása érdekében november 2-ától szombaton, vasárnap és ünnepnapokon közlekednek az Egerből Szilvásváradra 7:32-kor, 16:02-kor, valamint a Szilvásváradról 9:52-kor és 18:59-kor induló vonatok (35512, 35516, 35517, 35513).

92-es Miskolc–Bánréve–Ózd vonal:

  • Új vonat (5446) indul vasárnapi közlekedési rend szerint 15:45-kor Miskolc-Tiszairól Kazincbarcikára, a Flirt motorvonattal kiadni tervezett járat Sajókeresztúr és Szirmabesenyő kivételével mindenhol megáll.

100a Budapest–Cegléd–Szolnok vonal:

  • A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 3:43-kor induló S50-es vonat (2640) nem közlekedik.
  • A Szolnokról Debrecenen, Nyíregyházán, Miskolcon át a Keleti pályaudvarra 5:10-kor induló Tokaj Intercity (IC682) hosszabb útvonalon, Ceglédtől fog közlekedni, onnan 4:48-kor indul.
  • A Ceglédről Nyíregyházára eddig 5:24-kor induló személyvonat (6140) a Nyugati pályaudvartól közlekedik, onnan 4:03-kor indul, Ceglédig minden állomáson és megállóhelyen megáll.
  • A Nyugati pályaudvarról Szegedre közlekedő eddigi hajnali S20-as vonat (7020) helyett augusztus 28-ától 4:33-kor Napfény Intercity (IC720) indul, így kevesebb idő alatt lehet Szegedre érni. Ceglédig Zugló, Kőbánya-Kispest, Ferihegy, Monor, Pilis és Albertirsa állomáson áll meg.
  • A Szegedről Budapestre 4:30-kor induló személyvonat (7009) Napfény Intercity-ként közlekedik, új száma: IC719.
  • Szolnokról a Nyugati pályaudvarra 21:15-kor induló S50-es vonat (2621) nem közlekedik, azonban az eddig Nyíregyházáról Szolnokra tartó esti vonat (6111) Szolnoktól tovább közlekedik Budapestig. Szolnokról 21:15-kor, Ceglédről 21:48-kor indul és a Nyugati pályaudvarig minden állomáson és megállóhelyen megáll, így késő este szolnoki átszállás nélkül lehet utazni Budapest felé.
  • Szolnokról a Nyugati pályaudvarra eddig 22:25-kor induló S50-es vonat (2611) Szolnokról húsz perccel később, 22:45-kor indul.

108-as Debrecen–Füzesabony(–Eger) vonal:

  • A vonatok túlnyomó része megáll a vasútvonalon újonnan létesített Macs Ipari Park megállóhelyen, a hivatásforgalom kiszolgálása érdekében.
  • Az ütemes menetrend kialakítása és a kedvezőbb csatlakozások érdekében a személyvonatok indulási időpontjai egyes szakaszokon változnak, az Eger és Füzesabony közti új InterRégió-járatokkal közösen a vonalon kiszámíthatóbb eljutást garantálnak.

120-as (Budapest –)Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonal:

  • Az Aradról Budapestre közlekedő Zaránd IC (IC370) Csárdaszállás állomáson is megáll.
  • Az esti és hajnali csatlakozások javítása érdekében a Békéscsabáról eddig 20:40-kor induló személyvonat (7441) később, 21:20-kor indul; a Szolnokról 4:45-kor Békéscsaba felé induló személyvonat (7510) Szolnok és Mezőtúr között is közlekedik mindennap.

140-es (Budapest–)Cegléd–Szeged vonal:

  • A Szegedről Budapestre 4:30-kor induló személyvonat (7009) Napfény Intercity-ként közlekedik (új száma: IC719), Nyársapáton nem áll meg.
  • A Nyugati pályaudvarról Szegedre közlekedő eddigi hajnali S20-as vonat (7020) helyett augusztus 28-tól 4:33-kor Napfény Intercity (IC720) indul, így kevesebb idő alatt lehet reggelre Szegedre érni. Ceglédig Zugló, Kőbánya-Kispest, Ferihegy, Monor, Pilis és Albertirsa állomásokon és megállóhelyeken áll meg.
  • A Nyugati pályaudvarról 22:03-kor induló, eddig csak Kecskemétig közlekedő személyvonat (7028) útvonala péntek és szombat esténként Szegedig meghosszabbodik, megteremtve a térség késő esti elérhetőségét Budapest felől. Ezzel egy időben a Kecskemétről 22:41-kor Kiskunfélegyházára induló személyvonat (7038) péntek és szombat esténként nem közlekedik.
  • A Kecskemétről 4:32-kor Budapestre induló gyorsított személyvonat (7029) útvonala meghosszabbodik: szombaton és vasárnap Szegedről indul, így megteremtve a térség kora reggeli budapesti közvetlen kapcsolatát. Ehhez kapcsolódóan a Kiskunfélegyházáról 5:33-kor Szegedre induló személyvonat (7010) útvonala szombaton és vasárnap meghosszabbodik: Kecskemétről indul 5:10-kor, így a reggeli hivatásforgalmi időszakban új, közvetlen kapcsolat létesül a két megyeszékhely között. A Kecskemétről 5:10-kor induló, Bajáig közlekedő InterRégió (7809) viszonylata szombaton és vasárnap rövidül: csak Kiskunfélegyházától közlekedik.
  • Az eddig Szegedről 18:11-kor Kiskunfélegyházára induló személyvonat (7011) útvonala pénteken és szombaton Kecskemétig hosszabbodik.
  • A menetrendi változásban érintett vonatok közül több járatban jelennek meg Flirt motorvonatok.

147-es Kiskunfélegyháza–Orosháza vonal:

  • Az Orosházáról 5:50-kor induló személyvonat (37439) öt perccel korábban, 7:15-re érkezik Szentesre.
  • A Szentesről Orosházára eddig 19:16-kor induló személyvonat (37438) Szentesről 19:40-kor indul.
Változások a Volánbusz-járatoknál

A Budapest–Diósd–Érd útvonalon közlekedő autóbuszjáratok esetében a százhalombattai járatok vasúti menetrendhez hangolása a jövőben nem Százhalombattán, hanem Érden történik, így busz és vonat közötti érdi átszállással kedvezőbbé válik Százhalombattáról a főváros elérhetősége.

Biatorbágyon új oktatási intézményt adnak át, ahol az egy évig tartó, ideiglenesen Bicskére áthelyezett működést követően ez év szeptemberétől közel 180 diákot érinti majd a környező településekről történő bejárás, illetve a hazautazás. Az érintett önkormányzatokkal, illetve a tanintézmény bevonásával készült el a módosított menetrend az érintett térségbe.

A Pécsről Kaposvár érintésével Nagykanizsa–Zalaegerszeg–Szombathely, valamint Keszthely és Siófok–Veszprém felé közlekedő távolsági autóbuszjáratok megállnak Pécs, Uránváros megállóhelyen is, így a megyeszékhely egyik legnagyobb városrészéből könnyebben elérhetővé válnak a nyugati irányba közlekedő távolsági járatok.

(Nyitóképünkön a 108-as vonalon billeg egy nemrégiben felújított orosz motorkocsi. Fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek