A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások október 9-étől
Győr és Veszprém között több mint egy hétig nem lesz vonatközlekedés, mindent pótolni fognak. De máshol is meglepődhet, ha rutin akar vonatozni.
Győr és Veszprém között több mint egy hétig nem lesz vonatközlekedés, mindent pótolni fognak. De máshol is meglepődhet, ha rutin akar vonatozni.
Egyre közelebb kerülünk egyre tovább vonal felújításán a munkafázisok végéhez. Jellemzően még a „szokásos” módosítások az érvényesek, de lassan „át kell programozni” magunkat, ha nem akarunk a peronon bosszankodni.
Nincs újdonság, a munka meg halad, nyilván. Listázzuk újra együtt a vágányzárakat!
Ahol csak lehet a pótlóbuszos vonatpótlással megvárják az esti, éjszakai vonatokat, napközben „csak” menetrendi módosulásokra kell figyelni. Itt az érvényes lista, mi szóltunk.
Épül, szépül vasutunk, mindenhol serénykednek. Igyekeznek éjszaka dolgozni, hogy nekünk ne legyen kényelmetlen – annyira. Egyet nem értünk csak: mit lehet annyit dolgozni a Dél-Alföldön?
Karbantartási munkálatok miatt szeptember 9-én és 10-én rövidített útvonalon, Békásmegyer és Szentendre között jár a H5-ös HÉV.
A négy nagy – 2-es, 40-es, 40A és 100-as – felújítás mellett szinte mindenhol van egy-két „apróság” is, amit viszonylag gyorsan megcsinálnak.
Számos kisebb munka véget ér, míg mások most kezdődnek: a 100-ason és a 40A-n nagyon oda kell figyelni, ha nem akar bosszankodni az ember.
Elkezdődik egy nagy meló, a 100-as felújítása Püspökladány és Debrecen között. A többi „csak” ismétlés. De milyen fontos ismétlések!
Csúcsra járnak a vonatpótló buszok: szerte az országban serénykednek a pályamunkások.
Augusztus 9-18. között a teljes vonalon, augusztus 19. és szeptember 10. között pedig a Kossuth tér és a Jászai Mari tér között pótolják buszok a szerelvényeket.
Esztergomba hétvégén csak busszal! Ez az egyik legfontosabb, amire föl kell készülni. Miskolc környéke a másik „gócpont” a 90-eshez és a 94-eshez is nekilátnak.