Elindult az első kilenckocsis Comfortjet
Prága és Bohumín között már vezérlő- és bisztrókocsival kibővített szerelvény pendlizik.
Prága és Bohumín között már vezérlő- és bisztrókocsival kibővített szerelvény pendlizik.
Legalábbis a piaci konzultációt már kiírták hozzá. Jöhetnek az újabb IC+-ok?
Véget ért a több évig tartó vágányzár, június 5-étől ismét végigmennek a személyvonatok. Ott voltunk az első napon.
A mozdonyvezető és a kamion sofőrje is súlyosan megsérült a balesetben, ami miatt az újhelyi vonal menetrendje napokra felborult – egészen banális okból.
A hétvégén a 307-es BDt áll le, pár héten belül pedig az összes elbúcsúzik a menetrend szerinti közforgalomtól.
Elindult a KISS-flotta, sorra készülnek az IC+-kocsik, és csak kapkodtuk a fejünket, olyan hirtelen változtak a menetrendek.
Az új szolgáltató szerelvényei lassabban gyorsulnak, mint a RegioJet motorvonatai, ezért is késnek a járatok.
Karbantartási szerződését teljesíti a DJJ, de nemcsak erről van ám szó.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 22-étől június 28-áig.
A felek elsőnek a tervezett IC+-vezérlőkocsikhoz fejlesztenek ki közösen forgóvázakat.
Perdöntő bizonyíték Tatabánya alsón készült 1979-ben. Ez alapján nem volt kérdés, hogyan nézzen ki a legfrissebb QuaBLA-remek.
A tanú című film óta tudjuk: „Az a gyanús, ami nem gyanús. Az atyaúristen, az se érti!” De ez mintha... Valóban!