Zöld energiarendszer épül Európa legnagyobb vasúti terminálján
Elektromos autók, traktorok és daruk, valamint hőszivattyú és naperőmű is lesz Fényeslitkén.
Elektromos autók, traktorok és daruk, valamint hőszivattyú és naperőmű is lesz Fényeslitkén.
Harminc percnyi töltés egy repült órára, 1200 kiló hasznos teher 815 kilométerre. A csinos kompozitmadár idén már repül, a zéró kibocsátás jegyében.
Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze a Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat. A kivitelezők a fővárostól Balatonakarattyáig a bicikliút szinte minden szakaszán dolgoznak idén.
Semmire. Olyan népszerű lett a biciklizés az osztrák fővárosban, hogy kevés a kerékpárparkoló.
A MÁV-Start a negyedik helyezést érte el az Európai Kerékpáros Szövetség 2020-as, egész Európát átfogó vizsgálata során.
Újabb fordulatot vett a hidrogénes projekt: a zárt furgonok és fülkés alvázak mellett, már tizenöt személyes minibusz is társul a kínálathoz.
Szinte egymás után bukkanak fel az új kishaszonjárművek, illetve újonnan alakult gyártók vagy szövetségek, megcélozva a közeljövő egyik legfontosabbnak ítélt piaci szegmensét, az utolsó mérföldes kategórát.
A FlixBus elindította az első biogázzal üzemelő nemzetközi buszokat Amszterdam és Brüsszel, illetve Stockholm és Oslo között.
A projekt keretében részben önálló vezetésű kerékpárút, részben pedig a meglevő utak felhasználásával, biciklisbarát szakaszok épülnek.
Még az elmúlt közel két járványos év sem vetette vissza érdemben a városi autóbuszok piacát, a flottafejlesztéseket, köztük az elektromos buszokét.
Érdekes mód, ahogyan ragaszkodnak behemót V8-as pickupjaikhoz az amerikaiak, a regionális és intercity-buszjáratokon hamar jött az áttörés a tisztán elektromos üzemmód terén: egyre nagyobb az érdeklődés a busztársaságoktól, és a hazai gyártók is beindultak a fejlesztésekkel, gyártással.
A híd átépítésének befejező munkálatai még hátra vannak, de az autósok újra kétirányban közlekedhetnek, a kerékpárosok a két oldalt kialakított kerékpársávon haladhatnak, a gyalogosok pedig akadálymentesített járdán kelhetnek át a Sió csatorna feletti hídon.
Európa több nagyvárosában sikeresen zárt projektekkel a háta mögött, a mikromobilitást forradalmasító észt startup, a DUCKT az Egyesült Államokat is célba vette.
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék több települését is érintő útvonal összesen mintegy 19 kilométer hosszú lesz.