Decembertől újra két naponta járó vonatpár Zágrábba

Tevan Imre   ·   2013.04.30. 16:30
IMG_6534

December 15-től újabb vonatpár köti össze a magyar és a horvát fővárost, mégpedig a magyar szakaszon nem a 30-as, hanem a 40-es és 41-es vonalat használva. Ezt elég érdekes módon jelentette be a MÁV, a közlemény új kaposvári vonatpárról beszélt különböző, a megyeszékhelyet érintő, igaznak és jónak tartott hírek között.

Mint emlékezetes, tavaly decemberig még két vonatpár ment az év összes napján Budapestről Zágrábba, illetve vissza (korábban, a Venezia megszűnéséig meg még több). A horvát vasút vezetése azonban úgy döntött, hogy nemzetközi vonatainak nagyobbik felét kiiktatja. Tavaly decembertől tehát drasztikusan csökkent hazánk irányába is az összeköttetés. Egyetlen horvát határátmenet maradt Magyarország felé: Kapronca (Koprivnica). Vagyis a július 1-jétől teljes jogú EU-tagország keleti részébe, azaz az őshonos magyar kisebbségnek is otthont adó, Eszék-központú területre nincs már vonat.

Kaposvár picit közelebb Pesthez és Zágrábhoz<br />(fotó: Vörös Attila)

Ami jelenleg van (a mindössze néhány nyári napon át közlekedő, éjszakai Adriától eltekintve egyetlen vonatpár a két főváros között) az gyakorlatilag még használhatatlanabb, mint első pillanatban látszik. Az Agram elnevezésű járat fekvése ugyanis olyan (A Déliből 13.25-kor, Zágráb főpályaudvaráról 10-kor indul), hogy ha egy pesti ember mondjuk valamilyen ügyben a horvát fővárosban akarna elintézni valamit, két éjszaka is ott kell aludnia, ha valaminő perverziótól vezérelve a pár órás autópályázás helyett a vonatot akarná választani. Ugyanez fordítva picit jobb: egy horvátnak csak egy szállást és két teljes napot kell feláldoznia a pesti kiruccanásért, akárcsak a 19. században. Ha egy (vasút)bolond az imént emlegetett Eszékre próbálna jelenleg vonatozni, vállalva a jókora kerülőt, mindössze két átszállásra és hajnali kétórás érkezésre (esetleg ugyancsak két átszállásra és éjszakai szerbiai vonatozásra) kellene készülnie, hiszen az egyetlen vonat Kaproncán épp lekési az eszéki csatlakozást.

Egy szó, mint száz, a két ország közötti vaspályás összeköttetésen már nemigen lehet rontani, tehát érdemesebb javítani. Ez a szándék szerencsésen találkozott a szaktárca és a MÁV-Start döntéshozóinak azzal az akaratával, hogy javítsanak Kaposvár és Budapest közti kapcsolatot. Erre ugyanazt mondhatjuk, amit a horvát irányra: ráfér. A mostani napi egy közvetlen vonat (kocsicsoport), amelyhez csak hétvégén jön összesen még egy vonatpár, nem méltó a megyeszékhely jelentőségéhez és adottságaihoz. Az új Budapest Keleti–Kaposvár–Zágráb és vissza vonatpár tehát nemcsak a két főváros, hanem a Kaposvár és Budapest közötti járatok számát is megduplázza. Bónuszként Somogyból is lesz közvetlen összeköttetés Horvátország közeli területeire.

Tavaly december elején még Kaproncába lehetett érni délelőtt Pestről. Idén decembertől újra lehet<br />(a szerző felvétele)

Ezúttal szerencsére a horvát vasút is partner volt a bővítésben. Így (ha minden a tervek szerint valósul meg), december 15-től a 30-as vonalon, Nagykanizsán át közlekedő vonatpár (alighanem a mostani Agram néven) páros tagja korán reggel (6 körül) indul majd a Déliből, a páratlan pedig (ahogy most is) délelőtt 10-kor Zágrábból. A másik, még el nem nevezett vonatpár a 40 és 41-es vonalon, Kaposváron keresztül jár majd, mindkét fővárosból kora délután indulva, a Keletiből valószínűleg 14:45-kor.

Kaposvárról nézve a megmaradó Somogy korán reggel ad kapcsolatot Pest felé, és délután vissza, az új vonatpár pedig kora este a fővárosba és kora délután onnan Somogy székhelye felé.

A nemzetközi vasúti járatok sorsáért aggódók megfigyelhetik majd, hogy a mostani pocséknál némileg jobb összeköttetés Budapest és Zágráb között hány utast eredményez. Egy biztos, kevesebbet, mintha legalább a napi két vonatpáros öszeköttetés folyamatosan megmaradt volna, nem egy év szünet után állna helyre.

Kapcsolódó hírek