Dreamliner: leállás után dupla kibocsátás?

iho   ·   2013.05.02. 20:30
B-787ANA_kicsi_cr

Az Ethiopian után a Qatar Airways is már utasokkal repülteti a korábban földre kényszerült Álomgépeit, igaz, először mindkét légitársaság viszonylag rövid távokra tervezte be a 787-eseit, nyilván a biztonság és a próbák, valamint a személyzetek ismételt begyakorlása kedvéért: az etiópok Nairobiba, a katariak Dubajba indították az első 787-es járatokat. Az ANA elsőre csak próbautakat teljesít, hasonlóképp kissé visszafogottan kezd az eddig egyetlen amerikai üzemeltető, a United, az ő gépei május végétől szállítanak ismét utasokat.

Az ügyben a legérdekesebb nyilatkozatot talán a Qatar szókimondó vezérigazgatója tette: Akbar Al Baker az újranyitott 787-es járat első gépének felszállása előtt kijelentette, hogy a Dreamlinereket egyáltalán nem kellett volna letiltani a repüléstől. „Ez egy japán gép szükségtelen evakuálására volt reakció” – mondta Al Baker, azzal folytatva, hogy az emberek túlságosan érzékenyek arra, amit a média tálal nekik. A Qatart súlyosan érintette az ügy, mondta, 15 új idei járat nyitása helyett csak 10-re van lehetősége a társaságnak a típussal. Május végéig az eddig leszállított öt példány mindegyikén végrehajtják a módosításokat.

A Qatar első gépe tavaly Farnborough-ban: idén a párizsi szalonon is fellép

A Qatar Airways egyike azoknak a társaságoknak, amelyek kompenzációt akarnak a Boeingtól a kiesés miatt, pontosabban ezt nyilvánosságra is hozták. Al Baker a maga módján azzal vigasztalta a gyártót, hogy ezt a pénzt újabb gépek lízingelésére vagy vásárlására fordítják, igaz, szavaiból kiderült, hogy az új gépek Boeing és Airbus típusok egyaránt lehetnek. Az viszont egyes hírek szerint más biztosan eldőlt, hogy a tavalyi angliai szalonhoz hasonlóan, a júniusi párizsi Le Bourget repülőkiállításon, a szakma egyik legnagyobb ilyen találkozóján, ismét a dohaiak egyik 787-ese repül majd minden nap bemutatót. (A show főszervezője szerint az európai újdonság, az A350-es addigra repül már, de nem lesz látható a szalonon.)

Az is egyfajta vigaszként fogható fel a Boeingot terhelő kompenzációért, hogy Al Baker bejelentette, társasága nagyon komolyan érdeklődik az amerikai gyártó következő új, legalábbis modernizált típusa, a 777X iránt.

Az ANA már elkezdte a próbarepüléseit

A 787-esek legnagyobb üzemeltetője, az ANA, a JAL japán nemzeti légitársasággal együtt 110 millió dolláros együttes veszteségről beszél a kiesés miatt, amit a cégek szerint a Boeingnak kell viselnie. Ez az első konkrét szám, ami a kárpótlások lehetséges összegéről elhangzott, de a konkrét tárgyalások ezügyben a japán partnerek szerint csak akkor indulnak, ha a gépet ők is visszaállítják a normális forgalomba.

Némiképp ellentmond mindennek, hogy a Boeing elnöke, Jim McNerney szerint a létező szerződések ilyesfajta kárpótlások kifizetésére nem kötelezik a Boeingot, de ő sem zárta ki, hogy valamiféle kompenzációra sor kerülhet. McNerney amúgy külön kiemelte a légitársaságok segítőkészségét az elmúlt hónapokban, és azt is jelezte, a bizalom a 787-esek iránt nem csökkent, hiszen a leállás alatt is kapott a gyártó megrendeléseket a típusra.

A Boeing elnöke szerint nem veszélyes a pénzügyi veszteség, nem rendült meg a bizalom a típus iránt

Korábbi becslések szerint a Boeingnak összesen hatszáz milliójába kerül a 787-esekkel kapcsolatos krízis, illetve a leállás. De McNerney tagadja, hogy a történtek bármiféleképp is meglátszanának a Boeing idei financiális egyenlegén. Ami pedig a legérdekesebb újdonság volt, amit a gyártó bejelentett: a Boeing továbbra is képes lesz átadni az idei évre beígért 60 Dreamlinert, sőt, és itt a meglepetés: McNerney szerint van lehetőség arra, hogy ezt a számot megduplázza a Boeing.

Kapcsolódó hírek