Egy átvonatozott nap, és amikor az ember némi melegségre vágyik

Élménydús volt fotóriporterünknek megfordulni kedden a szabadkai vonal személyforgalmának újraindulásán.

Mint ahogy az iho is beszámolt róla, kedden újabb történelmi pillanat jött el Szeged környékére: Lázár János két év eltelte után ismét vonatra szállt, hogy felavassa a Szeged–Szabadka vasútvonal nyolc év utáni újraindulását, már ami a személyszállítást illeti (egy nap híján két éve a tramtraint indította el Hódmezővásárhelyre).

Az esemény természetesen minket is izgatott, és a hajnali első vonaton már rajta is voltam, hogy Szabadkáról Szegedre érkező nyitómenetet már lefotózhassam. A magyar vasút bemutatkozása hajnali 4 óra 20 perckor, Kőbánya alsón kezdődött meg, amikor is a Táborfalvára közlekedő személyvonatot vártam meg, hogy elguruljak vele Kökire, ahol majd rácsatlakozom a nap első, végig sötétben haladó Napfény Intercityjére.

Mindennapi retró a 142-es vonalon, Csörgő jött két olajzöld és egy posta Bhv-val. Természetesen a klasszik Bhv-ban foglaltam helyet, üres, meleg, süppedős, pislákoló hangulatfény, szívesen utaztam volna így egész Szegedig!

Amiről nem a vasút tehet, hogy egy mérsékelt értelmi szintű figura óbégatott Kőalsón, majd szintén a táborfalvai vonattal utazott el Kőbánya-Kispestre, ahol megkezdte a kéregetést. Sok sikere nem volt, lévén fél ötkor még Kökin sem hemzseg a nép.

A napi terv az volt, hogy elutazok Szabadka felé, és a szerb részen, ahol lesz jó három órám, majd fotózom a tehervonatokat. Amíg Kökin vártam a Napfényt, át is haladt egy tipikusan röszkei kilépő tehervonat: a CER szerelvénye az egyik Transmontanával. Dörzsöltem is a tenyerem, hogy majd milyen jó lesz, szép vonat, van forgalom, de jó!

Még az ellenkező irányból eljött egy répavonat is, sima kargós Tau, de legalább történt valami, neki is örülünk. Na, közben érkezik a szegedi vonatom, végre. Az eső esik, hideg van, ocsmány nap a vonatfotózásra, de most nem volt választási lehetőség. A második nap már nem hírértékű!

Az első Napfény az nem olyan, mint a többi, ez megáll néhány helyen a 100a vonalon is, úgy húsz perccel tovább tart vele az út, mint az utána órás ütemben induló járatokkal. A vonatom szegedi érkezése 7:15, a szabadkai vonat érkezése Szegedre pedig 7:25, így pont kijött, hogy le tudjam fotózni. Persze, ha nincs késés... Kecskeméten a vonatom már +5 percnél járt, jó, hát ez még nem említésre méltó. Kiskunfélegyházán bemondták, hogy a szembevonat majd sokat késik, úgyhogy mi mentünk is tovább, a keresztet pedig áttették Petőfiszállásra. Az mindig jó jel, ha a nap egyik első vonata már húsz perceket késik!

Aztán valahol beszűrődött a hangosbemondó hangja: Csengelénél biztberzavar van. Hát csodás, kezdtem el izgulni, de hát majd valami lesz. A 8:58-as szabadkai el nem éréséhez azért másfél órát kéne késni, azon egyelőre kevésbé aggódtam. Végül a vonatom egész jól átdöcögött a necces részeken, és nem jelentős késéssel állt meg Szegeden. Mivel a Szabadkáról érkező szerb Uzsgyi is késett, volt idő mindenre.

Közben a Kökin látott CER-es tehervonatot valahol megelőztük, de a 140-esen több állomáson is várakozott tehervonat, déli irányba álló mozdonnyal. Kocúr, Herkules, Dízel Traxx, és Szeged-rendezőben még egy Szergej is. Gondoltam, ha ezek közül majd jön néhány, akkor már boldogság van. Indokolt esetben akár tovább is maradhatok, nem muszáj hazaérnem este hatkor, lehet az kilenc óra is, ha közben beakad még néhány teher.

Megvettem a jegyemet a nemzetközi pénztárban Palicsra és vissza, aztán gondolta, indulás előtt még könnyítek magamon, de a reggelijét mogorván majszoló wécésmádám annyira modortalan volt, hogy sértődötten sarkon fordultam... A 21. században egyáltalán miért létezik még a bunkó wécésnéni intézménye? Na mindegy. Feltankoltam táplálékból a Sparból és mellette a Csiga pékségből, ez már bevált kombó. Aztán irány Palics. 

A szabadkai vonalról írt képriportom ide kattintva olvasható.

Az eső rendületlenül esett, de eljött végre az indulás ideje. Pontosan megindultunk Szegedről, majd a rendezőben megvártuk a Szabadkáról érkező startos Uzsgyit, aztán uzsgyi tovább Röszkére. A hatóságok jelentős számban lepték el a vonatot, a szerb rendőrök hamar végeztek is az ellenőrzéssel, lecsippantották az utasok iratát, aztán rendben is van. A magyar rendőr meg... Egy kétszer akkora kütyüvel, emberenként tízszer annyi ideig csinálta meg ugyanazt. A szerb szerszámot lehet, hogy nem olyan közbeszerzésen vették, mint a miénket? A rendőrök amúgy rendesek, szálljak le persze nyugodtan fotózni, semmi gond.

Állt már egy tehervonat Röszkén is, kifelé néző orral. Az EP Cargo szerelvénye, amit a Retrack vontat a Rail Cargo Carriertől bérelt osztrák Suttogóval. Micsoda multikulti! Mondanánk, hogy annyi a teher, hogy minden kapacitást kihasználnak (papíron a személyvonatok mellé húsz tehervonati menetvonal fér be per nap!). De nem, ez a teher már órákkal azelőtt is ugyanúgy állt ott. Valami majd csak lesz vele.

Na indulhatunk, Röszke után nem sokkal van a határkerítés, aztán már a Vajdaság lankáin gurulgatunk. A 136-os vonal magyar részén hatvannal szabad menni, de elég sok a lassújel, az útátjárókat emberi erővel fedezik, az egyik útátjáróba pedig még ennyi sem jutott, így ott 20-as lassújelet tűztek ki. Ehhez képest Szerbiában stabil száz a tempó! A vonalat Szabadkáig tokkal-vonóval felújították, Szabadka átépítése viszont még a Bube keretein belül folyamatban van. Érdekesek az állomások: az átmenő vágány mellett sosincs peron, így a személynek mindig kitérőznie kell.

Leszálltam Palicson, lekaptam a saját vonatomat, majd útnak eredtem az autópálya majdnem három kilométerre levő felüljárója felé. Egyrészt alatta a zuhogó esőben nem kell órákat ácsorogni, másrészt fotóhely is a tehervonatok szempontjából. Most jött egy bő három órás lyuk, amikor nincsenek személyvonatok, így akár indulhatna is az áruforgalom. A pálya kapacitása viszont csekély: a tehervonatok nem keresztezhetnek másik vonattal, és nekik a Röszke–Szabadka távolság egy állomásköz. Azért a deles lyukba elméletben irányonként két vonat kényelmesen beférne, akár több is, de már annak is örültem, hogy egyáltalán irányonként egy-egy tehervonat felbukkant. Az egyik a már Röszkén látott suttogós-easos, a másik pedig Szabadka felől a Metrans konténervonata, Herkulessel.

Mivel átáztam, és nem is volt nagy a pörgés, az eredeti terv szerint elindultam hazafele. Hajdújáráson szálltam fel a kettő előtt valamivel érkező személyre. Ennek az Uzsgyinak a vezére is rendes volt, ő is előre engedett kicsit nézelődni. Elmondta, hogy az első napokban azért nem fogják erőltetni a tehervonatokat, hogy ne legyen blama a személyforgalom elindulásából. Érthető, végülis. És tényleg, nem állt Röszkén türelmetlenül tehervonat, ami kilépne Szerbiába! Megkaptam a második vonatos pecsétemet az útlevelembe a szerb rendőrlánytól, aztán indultunk is tovább Szegedre. A rendező bejáratán elég hosszadalmasan ácsorogtunk, valami orbitális késéssel csapató pesti, hibrid IC-gyors miatt. A kereszt a másik Uzsgyival terv szerint a rendezőben megtörtént újra, mindketten 10–15 perc késésnél jártunk. De mindegy is, mert Szegeden elég hosszú az átszállásra jutó idő.

Ja Uzsgyi. A forgalmat egy magyar és egy szerb Metrovagonmas motorvonattal szolgálják ki. A szerb verzió 15 évvel fiatalabb, az utastere sok tekintetben modernebb a miénknél. De mindkettő ugyanabból az igényességéről híres orosz gyárból jött: a nyeklés-nyaklás, nyöszörgő-széteső zörejek azonosak. Ahogy a vonatok alkatrészellátása is: az oroszok már a háború előtt sem méltatták válaszra a pótalkatrészt kereső Startot, de a szerb vasutat sem, nem, hogy most. A fogyó alkatrészeket így ki-ki a saját kreativitása szerint pótolja. Az látszik, hogy a startosok jobban ügyelnek a külsőségekre, a szerbeket viszont kielégíti a puszta funkcionalitás. Így jelent meg a wc-ajtón egy sima, egyszerű, legolcsóbb kilincs!

Amit még hozzá kell itt tenni, hogy a Start csak nagyon nehezen talált Uzsgyit erre a feladatra. Kedden a lajosmizsei vonalon komoly tömegjelenetek alakultak ki, mert az addig dupla Uzsgyival járó egyik forda szóló motorvonattal ment. A MÁV ugyan közleményben tagadta, hogy a Szeged–Szabadka vonalra járművet vezényeltek volna át  a lajosmizsei vonalról, azért a vasúthívőket nem lehet átverni, a 416 015 pályaszámú Uzsgyi november 24-éig naoi rendszersséggel pendlizett az elővárosi vonalon... Ugyanitt jegyezzük meg, hogy a szintén Uzsgyikkal kiadandó Debrecen–Eger interrégiókon is folyamatos a járműhiány, és az egyik szerelvényt mostanában mozdonyos vonattal állítják ki. Rendkívül súlyos problémák vannak dízelmotorvonat-téren, amin nem segít, hogy egyre több feladatot rónak ki az egyre csökkenő, működőképes flottára. Az Uzsgyik rendelkezésre állása csapnivaló, de Fehérváron is nyolc Desiró áll tartósan. A Bézé-helyzetet pedig csak a vicik bezárása oldotta meg, vélhetően csak rövid távon.

A 140-es vonal közben délutánra teljesen szétesett. Óriási késések alakultak ki, Budapestről volt egy egy óra negyven perces lyuk, amikor nem indult vonat Szegedre, Szegedről pedig két óra volt ugyanez az intervallum. Én végül negyven perces késéssel értem haza, de legalább meleg volt a vonaton!