Egy hét a hóban

Az utas természetesen elégedetlen és türelmetlen. Nem foglalkozik a hóval, a hideggel, neki csak egy a fontos: jöjjön a vonata, fel tudjon szállni, és pontosan érkezzen úti céljához, néha nem is gondolva arra, hogy a vasúton ugyanolyan emberek dolgoznak, mint ő maga. Hogy is nézett ki február első hete belülről, egy mozdonyvezető szemszögéből?

„Békéscsaba, február negyedike. Már egy napja folyamatosan hullott a hó, a Cargo Taurus egész délután ott állt az állomás rendező vágánycsoportján, mert nem tudtak neki vágányutat állítani. Örültek, hogy a hópihés vonatokat le tudták közlekedtetni. Este, amikor visszaértem Szegedről, már le volt zárva a gép és majd csak másnap jött rá ember, akivel aztán folytathatta útját. A fűtőházban már várt a feladatra a 224-es Szergej, a Csörgő kint duruzsolt az épület mellett és a villanygépek is csak hizlalták jégcsapjaikat. Végül a 628 224 csak másnap reggel indult hókotrómenetre, de előtte kint töltötte az éjszakát az állomáson a már előkészített másnapi első szerelvények társaságában.

Február ötödikének éjszakája a csabai dízelcsarnokban kezdődött. A 17301-es gyorsot vittem volna fel a Keletibe, de mivel nem volt hópihés, így lemondták, helyette megkaptam egy hókotrós szolgálatot a 228-as Dácsiával, távvezérlés híján a 227-esen pedig volt tanfolyamtársam dolgozott. A 224-es Szergej várta a következő szolgálatát. Kardoskútra kellett kimennünk a gépekkel letakarítani a havat a vonatfogadó vágányokról és az ipartelepre vezető vágányról, mert másnapra tehervonatot vártak oda. Visszaúton még Orosházán is bejártunk a gépekkel pár rakodó- és vonatfogadó vágányt.

Nyolcadikán, szerdán ismét Szegedre volt személyvonatos szolgálatom. A 203-as Csörgő kinyúlt alattam, mire odaértem, így le kellett vele mennem a fűtőházba, ott a 174-est kaptam helyette. A kevés megmaradt Btx vezérlő egyikét fűtési próbákhoz használják, ottjártamkor épp tankolták. A cseremozdonnyal aztán nem volt gond visszafelé.”