Eladás előtt a GYSEV-flotta egy része: lecsap-e a készletre a nagy testvér?

iho/vasút   ·   2016.10.20. 08:45
00kicsi

Nem kell nagyon bemutatni, hiszen a szemünk előtt zajlik: a GYSEV több attraktív fejlesztést valósít meg a személyszállításban. Új IC-kocsikat szerez be, rendre bővül a Flirt-flotta, immár új generációs motorvonatokkal is. Ennek eredményeként egyre több 430-as villamos mozdonyuk, a mögéjük csatolt Schlieren és Halberstadti vagonok, továbbá a 16-os és 17-es vasútvonalakon ma még használt Jenbacher-motorvonatok is munka nélkül maradhatnak, hiszen szinte a teljes GYSEV-hálózatra kiterjed a lassan befejeződő villamosítás.

Szerkesztőségünk arról kapott tájékoztatást, hogy míg a MÁV-Startnál továbbra is tömegesen használják a Bhv- és By-kocsikat, addig az ezeknél lényegesen magasabb komfortfokozatú GYSEV-vagonokból immár több mint hatvan áll félreállítva. Jenbacher motorkocsiból már most eladó hét, további öt szóló motorkocsit egy éven belül leállítanak – két csuklóst a kőszegi vonalra megtartanak. Korábban évtizedeken át jellemző volt, hogy az igények változásának megfelelően oda-vissza áramlott a gördülőállomány a MÁV és a GYSEV között. Ezek a cserék, és adás-vételek nem csak a vasútvállalatoknak, de az utazóközönségnek is előnyösek voltak.

Jól mutatna MÁV-színekben? (Stahl Csaba felvétele)

A GYSEV ezúttal is felajánlotta megvételre eszközeit a MÁV-Startnak, ahonnan – úgy tudjuk – teljes mértékben elutasító választ kaptak annak ellenére, hogy a GYSEV Schlieren kocsijai légkondicionáltak, és a Jenbacher motorkocsik nemcsak komfortfokozatukat, de műszaki állapotukat, és rendelkezésre állásukat tekintve is ég és föld különbséget mutatnak a lepusztult MÁV-Startos Bz-állományhoz képest. Állítólag azért nem kell a Jenbacher, mert csak tizenkettő van belőle, és ez a mennyiség kicsi a MÁV-Start igényeihez képest, no meg drágább az üzemeltetése a Bz-nél. Egy informátorunk szerint a légkondis Schlierenek meg azért nem kellenek, mert a régi Bhv-k a MÁV és a MÁV-Start belső elszámolásában tesznek jó szolgálatot.

Akik ezt így látják, minden bizonnyal nem tudják, vagy nem vesznek tudomást arról a tényről, hogy a vidéki vasutakon sem a Bhv, sem a Bz nem éri el azt a XXI. században elvárható alapvető minőségi szintet a közösségi közlekedésben, ami a minimális versenyképességhez szükséges. E tekintetben az interregionális buszközlekedés is messze lehagyta a vasutat, az egyéni közlekedésről nem is beszélve. Versenyképesség nélkül pedig sem utas, sem bevétel nem lesz.

(illusztráció: Vörös Attila)

Ha a MÁV-Startnál tényleg így gondolják, akkor nagy valószínűség szerint nem csak stratégiai, de üzemgazdasági szempontból is óriási tévedésben vannak, hiszen a most értékesítendő GYSEV-es Jenbachereket két éven belül kilencvenhat ÖBB-s társa követi a piacon, amellyel a teljes hazai mellékvonali motorkocsi állományt le lehetne cserélni, a múlt részévé téve a Bz-korszakot.

Sőt! A nem villamosított vasútvonalakról teljes egészében eltűnhetne a dízelmozdonyos személyvonat-vontatás, és az abból származó tetemes megtakarítás minden bizonnyal jelentős részben mérsékelné a Jenbacherek Bz-hez képest magasabb üzemeltetési költségtöbbletét. A kialakult patthelyzetben a vasúton utazók biztosan rosszul járnak, és a MÁV-Start hozzáállása miatt megérhetjük azt, hogy az eddig a GYSEV-nél szolgáló, a nyugat-dunántúli utazóközönség nagy megelégedését kiváltó Jenbacher motorkocsik a CFR, vagy a Regiotrans romániai vonalaira kerülnek. A GYSEV-es Jenbacher motorkocsik külföldre történő értékesítése, a hamarosan lehetőségként megnyíló ÖBB-s értékesítés elmulasztása újabb évtizedre betonozhatja be a magyarországi vidéki vasutak gördülőállományát. A lepusztult, idejétmúlt járműpark pedig nem csak versenyképtelen, de számos tetemes késés, fekve maradás, tartós javíthatatlanság igazolja, immár megbízhatatlan is.

Föntiekkel kapcsolatban kerestük a MÁV-ot is, hogy ne csak informátorunk állításai, megállapításai legyenek itt olvashatók. Egyelőre nem felelt a vasúttársaság, de amint reagálnak, közöljük álláspontjukat.

Hiszen úgy tudjuk, a MÁV a mellékvonalakon Bz-párti, a szakértők szerint a cseh motorkocsik alkalmasak a feladatra. Arról nem beszélve, hogy elkezdődött az update-jük: Dombóváron légkondis járművekként születnek újjá, kettő van kész eddig, a harmadikat szerelik éppen – erről terveink szerint külön beszámolunk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek