Elemezni akarják a BKV belső szabályozási rendszerét

MTI   ·   2011.12.02. 11:09

A BKV kollektív szerződésének felülvizsgálatával Budapest vezetése elemezni szeretné a cég belső szabályozási rendszerét – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken.

A kollektív szerződés felülvizsgálatával a városvezetés „nem a járművezetők vagy a szerelők zsebében kíván kotorászni – olvasható a BKV-szakszervezetek tiltakozására reagáló közleményben. Mint írták, azt sem gondolják, hogy önmagában a kollektív szerződés felülvizsgálatával a cég helyzete stabilizálható lenne.

A városvezetés „elemezni szeretné azonban egy olyan cég belső szabályozási rendszerét, amely 2002 és 2010 között több mint 70 milliárd forint adósságot halmozott fel, s ahol a jelek szerint lehetővé vált néhány év alatt több milliárd forint elszivárogtatása fiktív külső megbízások kifizetései formájában” – fogalmaztak.

Budapest vezetése „kíváncsi annál a cégnél a szakszervezeti vezetők juttatásaira is, ahol a fentiek mellett még tíz-, sőt százmilliós nagyságrendű végkielégítések sorozatos kifizetésére is sor kerülhetett”. Ennek nyilván köze van a kollektív szerződéshez és ezeket a végkielégítéseket vélhetően nem a járművezetők vagy a szerelők köréből vették fel – áll a közleményben.

A BKV csütörtökön közölte, hogy a Fővárosi Közgyűlés utasítására és a BKV igazgatóságának ezt megerősítő döntése alapján Várszegi Gyula vezérigazgató szerdán aláírta a BKV kollektív szerződésének felmondását.

Várszegi Gyula a 2010. január 19. napján megkötött, határozatlan időre szóló kollektív szerződést három hónapos határidővel szerdán felmondta, és a felmondást megküldte a BKV szakszervezeteinek – írták csütörtökön közleményben.

A közlés szerint a felmondás indoklásában az szerepel, hogy a kollektív szerződés olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek „a BKV kiélezett anyagi helyzete, a működés finanszírozásának hiánya miatt nem tarthatóak fenn, illetve olyan juttatásokat is, amelyek a társaság gazdasági erejét meghaladják, teljesítménnyel alá nem támasztott költséget jelentenek”.

A Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) csütörtökön arról tájékoztatott, hogy tagszervezetei „inkorrekt lépésnek tartják a BKV Zrt. vezetésének azon nyilvánosságra hozott sajtóközleményét, mely arról ad tájékoztatást, hogy a kollektív szerződés felmondásra került és ezt megküldték a szakszervezetek részére is”.

A KEKSZ közleménye szerint a szakszervezetek egyes vezetőit az éjszakai órákban, lakásukon „zaklatták”, de több érdekvédelmi vezetőt nem értek otthon és éppen ezért a kollektív szerződés felmondása nem tekinthető megküldöttnek. „A KEKSZ felháborítónak tartja, hogy az amúgy is súlyos helyzetben a párbeszéd hagyományos és két fél között alapvető partneri elvárásnak nem megfelelő módszereket alkalmaz a BKV Zrt. vezetése” – írták a közleményben.

Kapcsolódó hírek