Elkerülő út épül Villányban

iho   ·   2013.07.24. 09:29

Új lendületet kaphat az elkerülő út évek óta húzódó megépítése, a tendernyertes Strabag Általános Építő Kft. szakemberei a múlt héten vehették át a területet – számolt be a bama.hu. Takáts Gyula polgármester a lapnak elmondta, a korábbi terveknek megfelelően építi meg a kivitelező az elkerülő utat, ezúttal az átadás határideje 2014. október 6-a. A kivitelező 2 milliárd 175 millió forintos ajánlata több mint a korábbi tervezett összeg, azonban információink szerint a különbséget az állam átvállalja.

A második közbeszerzést a korábbi kivitelező cég, a spanyol Sedesa Obras y Servicios S.A. csődje után írta ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A kerülőút 4,3 kilométer hosszú, kétszer egy forgalmi sávval. Az úton három csomópont, két körforgalom és két felüljáróhíd épül. A polgármester szerint az elkerülő út megépítését indokolta, hogy a város belterületén naponta csaknem négyezer jármű haladt át, ezek negyedét a nehézgépjárművek teszik ki.

A számítások szerint az elkerülő elkészülte után a települést átszelő szakaszon a napi forgalom a harmadára csökkenhet, a teherforgalom pedig szinte teljesen megszűnik, ez pedig komoly előrelépés a pincesor és a belváros védelme érdekében.

Kapcsolódó hírek