Elkészült az ÁMG trolipótkocsi

iho/közút   ·   2012.07.28. 17:30
00

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, a BKV felújításra küldte az egyik muzeális korú trolibusz pótkocsiját. A kocsi felújítását a cég részére évente rendelkezésre álló nosztalgiajármű felújítási keret tette lehetővé. A munkákat Százhalombattán végezték, a pótkocsi a napokban készült el. A felújítók alapos, korhű munkát végeztek, a régi-új jármű úgy néz ki, mintha most jött volna a gyárból.

A zsúfoltság enyhítésére az ötvenes években indították a pótkocsi programot, amelyhez először a buszágazat, később a trolibuszüzem is csatlakozott. A pótkocsis járművek nehéz irányítása miatt a kezdeményezés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért az illetékesek figyelme hamar a csuklósítás felé irányult. A csuklósítással feleslegessé vált autóbusz pótkocsikat megkapta a Fővárosi Villamosvasút (FVV – ide tartozott a trolibusz), a húsz átvett pótkocsi mellé 1961-ben és 63-ban további harmincnyolcat vásároltak közvetlenül a gyártó ÁMG-től.

A trolibuszüzem számára gyártott pótkocsik már nem az Ikarus 60-asra hasonlító kerek, hanem a 620-asokra jellemző szögletes kerékkivágással készültek. Érdekesség, hogy IK620-asból soha nem készült trolibusz, így érthetetlen, hogy miért változtattak a kivágáson, hiszen így nem volt olyan hozzájuk passzoló troli, ami vontathatta volna őket. A hatvanas évek második felére a csuklósítás elérte a trolibuszokat is, így a pótkocsik budapesti pályafutása rövid idő alatt véget ért. A pótkocsikat elsősorban építőipari vállalatok vásárolták meg, hogy öltözőként és szállásként használják őket. A most felújított 923-as pályaszámű jármű is ennek köszönheti fennmaradását.

Az elkészült pótkocsi a troligarázsban<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>A külön nem jelölt képek forrása a BKK

Az örömöt némileg beárnyékolja, hogy jelenleg nincs olyan jármű, ami vontathatná a pótkocsit. Pár éve a BKV olyan kilátástalan anyagi helyzetbe került, hogy semmi esély nem mutatkozott újabb nosztalgaijárművek felújítására. Emiatt két járművet – egy 620-as buszt, és egy Ikarus 60-as trolit – eladott vidéki cégeknek, azzal a kikötéssel, hogy ha elkészülnek a kocsik, akkor bizonyos napot Budapesten kell tölteniük, különféle BKV rendezvényeken. Az Ikarus 620-as el is készült, járt is a BKV-nál, de a Szegedre került troli felújítása az igazgatóváltás miatt félbeszakadt. A BKV szívesen befejezné a járművet, a visszavásárlásra azonban nincs pénze.

Ráadásul a Szegeden tárolt egyetlen megmaradt IK60-as trolibusz eredetileg nem vontatott pótkocsit, és a felújításkor sem alakították át vontatásra képessé. Információnk szerint ez a művelet még utólag is elvégezhető, így a nagyobb gondot inkább az anyagiak hiánya jelenti. Megfelelő vontatójármű híján a pótkocsi egyelőre a szentendrei Városi Közlekedési Múzeumba kerül, Budapesten legközelebb a szeptemberi Autómentes Napon lehet majd megcsodálni.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.