Ex-német kocsikat vesz a Hector Rail

iho   ·   2013.04.20. 15:30
400px_hectorrail

A kocsikat egykor a Német Szövetségi Vasutak (DR) használta kétszáz kilométer per órás üzemi sebességű távolsági forgalomban; 1963-tól százötvenet vásároltak a típusból. A még viszonylag jó állapotban lévő járművekre 2000-ben lecsapott a Holland Vasút (NS), mivel az új, emeletes villamos motorvonataik beszerzését megelőzően túl kevés intercity-kocsival rendelkeztek. Azonban azok Hollandiában legfeljebb száznegyvennel közlekedhettek a mágneses fékek használatának megtiltása és a kocsik padlója alatt elhelyezett új sztatikus átalakító miatt. Az NS 2009-ben vonta ki a forgalomból az ICK-kocsikat, amiket ezt követően bérbeadásra hirdetett meg az NS gördülőállomány-lízingeléssel foglalkozó leányvállalata, az NS Financial Services. A járművek többsége évekig a szabad ég alatt volt leállítva, a természet viszontagságainak kitéve, így értékük is jócskán csökkent az első meghirdetett árhoz képest. A 2007-től személyszállítással is foglalkozó Hector Rail jövőt látott a lehetőségben: negyvenkét kocsit megvett.

Az International Railway Journal szerint ahhoz, hogy a kocsikat ismét kétszázas üzemi sebességgel lehessen használni, jelentős műszaki korszerűsítésre lesz szükség. A módosítás a személykocsik belső terét is érinti, azonban a Hector Rail a részleteket a jövőbeli használóra bízza: a kárpit, az ülések és a belső berendezések pontos színét és elrendezését a kocsikat bérlő határozhatja meg.

Az egykori német kocsik még a Holland Vasút színeiben. Hamarosan teljesen megújulva közlekedhetnek akár kétszázas tempóval is<br>(forrás: International Railway Journal)

A Hector Rail alapvető szolgáltatási területe, hogy mozdonyai által különböző vasúttársaságoknak nyújt vontatási szolgáltatást. Első vonatukat 2004 decemberében továbbították. A személyszállításban a Hector Rail nem saját maga kíván részt venni, hanem partnerek bevonásával, a kocsik bérbeadása által; az ex-német kocsik felújítása után már teljes szerelvényeket is lízingelhetnek tőlük. A cég 2009 óta a Veoliával működik együtt a teljes mértékben liberalizált svéd vasúti személyszállításban, mivel Svédországban pillanatnyilag nincs megfelelő kocsiállományuk a százhatvan kilométer per óránál magasabb sebességű szolgáltatáshoz.

A nagyrészt egy norvég család tulajdonában lévő Hector Rail vontatóeszköz-palettája igencsak színes. A magasabb sebességű szerelvények élén kilenc Siemens EuroSprinter villanymozdonyt használnak. Ezek közül hét kétáramnemű, 6400 kilowatt teljesítményű ES64U2-es Taurust (242-es sorozat) tudnak bevetni a nagysebességű vonatokhoz, mivel azok 230 kilométer per órás tempóra is képesek. Száznegyvenes tempóig a két négyáramnemű, a Taurusokkal megegyező teljesítményű ES64F4-üket (441-es sorozat) is használhatják. Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) számos egykori villanymozdonya talált új gazdára a svéd vállalatnál: 2007 óta az ÖBB három, 6400 kilowatt teljesítményű, 1012-es villanygépét hajtják 141-es sorozatként, de fut náluk tizenegy ex-osztrák 1142-es is (142-es sorozat). Találni még a cégnél 241-es sorozatként a Bombardier Traxxaiból is pontosan egy tucatnyit; a Norvég Államvasutak (NSB) hat, egykori EI15-ös nehéz tehervonati villanymozdonyát is a Hector Rail használja 161-es sorozatként, sőt számos egykori svéd államvasúti dízelmozdony, valamint újabb, Vossloh és MaK-gyártmányú dízelgép is üzemel a vállalatnál.

A Hector Rail egyik ES64U2-es Taurusa húz tehervonatot a németországi Osnabrücknél<br>(fotó: Hans-Christian Müller)

A Hector Rail célja, hogy olyan vasúti szolgáltatást biztosítson a jövőbeli megrendelőn keresztül, ami nemcsak költséghatékony, hanem egyben gyors és kényelmes is. Úgy vélik, hogy a hagyományos, azaz mozdonyból és személykocsikból álló szerelvények alacsonyabb általános költséggel járnak, mint a személyszállító vonatok piacán egyre nagyobb részt képviselő motorvonatok, mivel a kocsik mennyiségét pontosan hozzá lehet szabni az utasmennyiséghez. Ezáltal a karbantartás költségei és összetettsége is csökkenhet. A Hector Rail hisz abban, hogy erős villanymozdonyaik segítségével jobb gyorsulást és magasabb átlagsebességet tudnak biztosítani, mint amire a hagyományos mozdonyvontatású személyvonatok, vagy akár a Svéd Vasút (SJ) X2000-es motorvonatai képesek – írja közleményében a svéd vasúti szolgáltató.

Kapcsolódó hírek