Feléledhet a rajkai határátmenet

iho/vasút   ·   2017.03.24. 13:45
400px_jenbacher

A ta3.com információi szerint a szlovák szaktárca megrendelésére már az idei decemberi menetrendváltástól naponta csúcsidőben tíz vonatpár közlekedhet Rajkán keresztül Pozsony és Magyarország között. Olyan menetrend kialakítása a cél, ami megfelelő csatlakozást nyújthat Budapest irányába.

A szlovák közlekedési minisztérium közleménye szerint a vonatokat a GYSEV adná, ezt a Csorna–Hegyeshalom járatok Rajkán át Pozsonyig történő meghosszabbításával érnék el, Jenbacher-motorkocsikkal, mivel a GYSEV Flirtjeinek – és a MÁV-Start motorvonatainak sem – nincs engedélye a szlovákiai közlekedésre, habár az alkalmazott áramnem Magyarországon és Szlovákiában is ugyanaz. Azt egyelőre nem tudni, hogy Pozsonyligetfalu (Petržalka) vagy a főpályaudvar (Bratislava hlavná stanica) lenne-e a végállomás Pozsonyban. A részletekről a felek folyamatos tárgyalásokat folytatnak. Az iho kérdésére a GYSEV-nél elmondták, hogy valóban megkeresték őket Szlovákiából, és a zöld-sárga társaság nyitott lenne az együttműködésre: ahol kérik, ott szívesen szolgáltatnak.

A szlovákok a GYSEV-vel egyeznének meg, hogy a csornai járatok átjárhassanak egészen Pozsonyig (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A magyar-szlovák vasúti határátmenetek – személyszállítási szempontból – az elmúlt évek során leginkább csak agonizálnak: a Szob és Párkány (Stúrovo) közötti, a prágai eurocityk által használt határt leszámítva jelenleg csak Hidasnémeti és Hernádcsány (Čaňa) között, Kassa felé van forgalom, az is napi két pár intercityre – Rákóczi és Hernád – korlátozódik. Pedig számos helyen vezetnek még át a sínek az államhatárokon. Sátoraljaújhely és Kisújhely (Slovenské Nové Mesto), Bánréve és Sajólénártfalva (Lenartovce), Somoskőújfalu és Fülek (Fil’akovo), Komárom és Révkomárom (Komárno), Ipolytarnóc és Kalonda (és tovább Losonc), valamint Nógrádszakál és Bussa (Bušince) (és tovább Nagykürtös) között tehervonatokkal azért még lehet találkozni. Ráadásul Losonc (Lučenec) és Nagykürtös (Veľký Krtíš) között csak Magyarországon keresztül, úgynevezett péage-vonalon keresztül vezet az út, mostanság a szlovák PSŽ magánvasút is bonyolít erre fuvarokat. Fizikailag létezik még a tornanádaskai vonalon, az „ablakos” vonatok által már nem használt Hídvégardó megállóhely és a határ túloldalán maradt Torna (Turňa nad Bodvou) állomása között is vasúti pálya, ám azt már rég nem járta vaskerék.

A személyszállításban a feladott határátmenetek első áldozatai a komáromi és a kisújhelyi voltak: a szlovák Studenkák 2008 decemberében hagytak fel a Duna felett átvezető hídon való átjárással. Ekkortól nem járnak át a szerelvények Kisújhelybe sem, pedig jó tíz éve még volt vonat, ami egészen a szlovák-ukrán határnál fekvő Tiszacsenyőig (Čierna nad Tisou) is eljutott. A rajkai határátmenetet 2007 decemberéig naponta használták személyvonatok, leginkább nemzetközi gyorsok, ezt követően azonban már csak szezonálisan, a nyári menetrendi időszakban haladtak át a határon egyes nemzetközi járatok, amik 2009 őszére el is búcsúztak a rajkai átjutástól. 2009 decemberétől Lénártfalvára sem ugrik át Bánrévéről a Miskolc és Ózd közötti InterPici – és azóta maga az IP-szolgáltatás is megszűnt. Somoskőre pedig 2011 decembere óta nem járnak be a ZSSK kishatárforgalmat végző Studenkái. A meglévő határátjárók közül Hidasnémetinél is volt már nagyobb élet: néhány éve még egy délelőtti IC-pár, valamint egy személyvonatpár is megfordult Kassáig.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Kisvasút Nagyvasút Vasútmodell Városi vasút Vasút

Zárójelentés a Kálmán Imre EN vonaton kitört pánikról

T. H. F.   ·   2024.10.03. 12:00

Megjelent a legújabb Indóház, hasábjain többek között a címben is jelzett témával, a GYSEV Púposának különvonatával, az államvasúti motoros vontatás indulásával, a MÁV Igazgatóság a múlt század negyvenes évek elején jellemző napi négy-, illetve hatórás munkarendjével, vagy a ČKD Tatra KT4 rövid-csuklós villamos motorkocsi fél évszázadával.