Folyamatosan frissíti járműflottáját a PKP IC

iho/vasút   ·   2018.01.12. 13:45
400px_newag_griffin

A Newag nyerte a lengyel PKP Intercity villamosmozdony-tenderét a Griffin-mozdonycsaláddal. A hazai gyártó a szintén lengyel Pesa, valamint a kínai CRRC ajánlatát utasította maga mögé az értékelés során. A közbeszerzés szerint a járműveknek tudniuk kell a százhatvan kilométer per órás üzemi sebességet, valamint legalább kilencvenöt százalékos rendelkezésre állást kell produkálniuk. Az utolsó, huszadik mozdonyt a szerződés megkötésétől számított harminc hónapon belül kell, hogy átadja a gyártó – írja az International Railway Journal. A beruházás része a PKP IC hétmilliárd złoty értékű járművásárlási programjának, mely a mozdonyokon kívül új villamos motorvonatok beszerzését, valamint régebbi szerelvények felújítását is magában foglalja.

A lengyel Newag szállíthat húsz plusz opcionálisan tíz Griffin villamos mozdonyt a PKP IC-nek. A vasúttársaságnak azonban nem ez az egyetlen járműberuházási projektje (fotó: Wikipedia)

A vasúttársaság december végén írt ki tendert tizenkét, százhatvan kilométer per órás üzemi sebességre alkalmas villamos motorvonat vásárlására, február 20-i határidővel. A közbeszerzés nyertesének a kontraktus aláírásától számított tizennyolc hónapon belül kell leszállítania az első két járművet, a fennmaradó tíz pedig akkor érkezhet, ha a két nullszériás szerelvény már túl van egy féléves tesztidőszakon. Az utolsót negyvennyolc hónapon belül veheti át a PKP IC. A karbantartás a gyártó feladata lesz. A légkondicionált, wifivel is ellátott szerelvények legalább 294 másodosztályú és hatvan első osztályú ülőhelyet, valamint kerékpártároló helyeket fognak kínálni. A járművekre feltelepítik az egységes európai vonatbefolyásolási rendszer (ETCS) egyes és kettes szintjét is.

Flottamodernizálási programjának részeként tizennégy ED74 sorozatú villamos motorvonatot is felújíttat a PKP IC. A korszerűsítési tender eredményét várhatóan 2018 második felében jelentik majd be. A szerelvények a megállapodás aláírásától számított negyvennyolc hónapon belül esnek majd át a ráncfelvarráson, az első megújult vonatok várhatóan 2020 végén állhatnak vissza a forgalomba. Tíz 140A/112A sorozatú, első osztályú személykocsit is felfrissítenek, ezeket tizenhárom hónap alatt kell majd a kiválasztott cégnek korszerűsíteni.

A vasúttársaság 2023 végéig jelentős flottakorszerűsítési programot hajt végre: 185 új kocsit, 118 új mozdonyt és tizenkilenc új villamos motorvonatot terveznek vásárolni, hétszáz kocsi és kétszáz mozdony pedig felújításon esik majd át – számol be a Railway Gazette.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek