Forgalomba álltak a „kisvolvók”

Istvánfi Péter   ·   2012.10.19. 17:15
00

Az idén nyáron Hollandiából érkezett 38 Volvo 7700-as a szóló Van Hoolok és a Citarók után rövid időn belül a harmadik típus, amit használtan vásárolt a BKV. Igaz, a most forgalomba állt Volvók nem ismeretlenek a fővárosban, hiszen a csuklós változatából 150 közlekedik évek óta. Érdekesség, hogy a holland kocsik a budapestiekkel egy időben készültek, így – a belső színösszeállítástól eltekintve – kivitelre is szinte teljesen azonosak a budapesti és a holland típusok.

A Citarókhoz hasonlóan a szóló Volvók is rohamtempóban, a honosítási eljárás befejezése nélkül álltak forgalomba. A kiváltó ok ismét egy villamospótlás volt, igaz most nem konkrétan a pótlásba segítenek bele az új kocsik. Többek közt a zárt fülke kialakítása, a nyitható ablakok és a klíma beszerelése, valamint a kijelzők működőképessé tétele maradt ki. Utóbbi azért, mert a holland partner – a szokásoknak megfelelően – kiszerelte a kijelzők vezérlőjét, az új, Futár-kompatibilis vezérlők pedig nem készültek még el. Az átmeneti időszakban táblás utastájékoztatás lesz a kocsikon. A nyithatatlan ablakok és a klíma hiánya a közelgő hideg időjárás miatt egyelőre nem okoznak problémát, a buszok, trolik és villamosok honosítását végző, amúgy is leterhelt VJSZ így jövő tavaszig nyert egy kis haladékot ennek elvégzésére.

A Veldhovenből érkezett buszok az elsők, amik már az új színterv szerint álltak forgalomba a BKV-nál. A Van Hoolok még a régi színterv szerint, a Citarók pedig átfestés nélkül kezdték meg a munkát Budapesten. A próbafutást végző teljesen kékre festett kocsik első látásra furán hatottak, aztán megkapták a Citarókra is felkerült arculati elemeket, logókat. Ezen felül a lámpafészket és a középső lemezt feketére festették, ezekkel optikailag is teljesen feldobták a járműveket.

A BKV új Volvo 7700-asa<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>(fotók: Bohus Dávid és Fábián Attila)

Jelenleg húsz kocsi van állományban, mindegyik példány Kelenföld garázsba tartozik. A buszok alapból a 8, 105 és 178-as vonalakra vannak kiadva, de nincs rajtuk kiadási korlátozás, így bármelyik kelenföldi vonalon feltűnhetnek hétköznapokon.

Kapcsolódó hírek