Gregersen Gudbrandra, a nagy vasútépítőre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

A nagyiparos és építővállalkozó, Hont vármegye nagybirtokosa magyar nemesként is megmaradt lelkében norvég ácsmesternek.

A kétszáz éve született Gregersen Gudbrand norvég származású magyar híd- és vasútépítőre emlékeztek a Nemzeti Örökség Intézete szervezésében az évfordulóra felújított síremlékénél Fiumei úti sírkertben. Lázár János építési és közlekedési miniszter ünnepi beszédében úgy fogalmazott: Gregersen Gudbrand személyében egy országépítőre, egy családépítőre és egy vállalatépítőre emlékezünk, aki annak a generációnak a tagja volt, aki 1848 után újraalapította Magyarországot. A miniszter köszöntőjében kitért arra, hogy az északról Magyarországra származottak közül nagyon sokan lettek vállalkozók és váltak országépítővé. Mint mondta, legyen akár szó csehekről, észak-németekről, angolokról, svédekről, dánokról vagy norvégokról, közülük sokan váltak a magyar szellemi, gazdasági elit részévé, amit kitartó szorgalmuknak, elszánt küzdelemre alkalmas természetüknek köszönhettek. 

Gregersen Gudbrand, a nagyiparos és építővállalkozó, a Hont-megyei nagybirtokos Petőfi, Jókai és a 48-as ifjak kortársa volt, nem sokkal érkezése után csatlakozott a magyar szabadságharchoz. Beállt a magyar honvédségbe. Utász lett, pontonhidakat épített. A szabadságharc leverését követően rövid ideig Itáliában élt, de 1850-től újra Magyarországon találjuk. Feleségül vette a pilismaróti születésű, német anyanyelvű, református Sümegh Aloyziát, aki 19 gyermeket szült neki, közülük 12 élte meg a felnőttkort.

A korszakban a modernizáció szimbóluma a vasútépítés volt – 1853-ból a Budai indóház és az alagút, 1857-ből a szolnoki Tisza-híd (az ország legnagyobb vasúti fahídja) építőjeként és művezetőjeként bukkant fel Gregersen neve, 1860-ban Szeged vízvezetékrendszerét építette. Az 1861-ben megnyílt Buda–Nagykanizsa vasútvonal, a nagykanizsai és székesfehérvári vasútállomás fogadócsarnokainak megvalósítása is Gregersen cégéhez köthetők. Ő építette a komáromi Erzsébet hidat, de a szegedi Tisza-híd (nyitóképünkön) alapozását is ő végezte. Nevéhez köthetők a Keleti pályaudvar teljes cölöpözési munkálatai ( a pályaudvar megépítéséről írottakat itt, aztán itt, továbbá itt olvashatják); alkotó módon alkalmazta a pneumatikus földalatti építkezés technológiáját. Az egyik legnagyobb feladatot a Máramarossziget–Körösmező vasútvonal jelentette – a munkálatokat nemcsak a nehéz terepviszonyok és a zord időjárás, hanem a Felső-Tiszavidéken kitört kolerajárvány is nehezítette. Végül is 1895-ben elkészült a 77 kilométeres, 277 műtárgyat, többek között hidat, alagutat magába foglaló vasút.

Dolgozott a Kelet és a Nyugati pályaudvar építésénél, cégének ácsmunkái köszönnek vissza az Országház, a Szépművészeti Múzeum vagy a Népszínház, a későbbi Nemzeti Színház belső kialakításánál, sőt, a Gregersen cég szállította a fakockákat a Sugárút burkolásához is. A fiumei kikötő alapozása és fadokkjai is Gregersen munkája. Gyakorlatilag ott volt minden jelentősebb hazai hídépítésnél és vasútépítési beruházásnál. Életműve elismeréseként – holott '48-as szabadságharcos volt – I. Ferenc József is kitüntette.

Szorgalma és alkotóvágya eredményeként Gregersennek nagy vagyona lett (1873-ra ő vált a főváros egyik legnagyobb adófizetőjévé). Az 1865-ben alapított Gregersen G. és Fiai Építő Vállalat – Budapesten a Ferencvárosban, a Lónyay utcában hozták létre a cég központját, ott épült fel a Gregersen-palota, amely napjainkban is áll, egy építésziroda gondozza – prosperált az alapító 1910-es elhunyta után is, az első világháború azonban megtörte a cég lendületét: a hazai építőipar és vele együtt a Gregersen és Fiai is elsorvadt, 1921-ben felszámolták a vállalatot.

A megemlékezésen Trine Skymoen norvég nagykövet mellett részt vettek a Gregersen család leszármazottai, valamint szakmai szervezetek képviselői is.