Hamburgban tesztelik a világ első önvezető vonatát

iho/vasút   ·   2021.10.13. 12:00
ato-sbahn

A DB és a Siemens közös, Digital S-Bahn Hamburg elnevezésű projektje úttörő szerepet játszik a digitális vasúti közlekedésben.

A Deutsche Bahn (DB) és a Siemens Mobility kifejlesztették a világ első olyan vonatát, amely vezető nélkül közlekedik a vasúti forgalomban. A digitális technológia által irányított szerelvény a napokban tette meg első útját a Digital S-Bahn Hamburg projekt keretében. Habár a vonat mozgása teljesen automatizált, a mozdonyvezető továbbra is a fedélzeten tartózkodik és felügyeli a közlekedést az utasok szállítása során. A tolatás és a vonat megfordítása viszont már vonatszemélyzet nélkül történik. A projekt partneri – a DB, a Siemens Mobility és Hamburg városa – összesen 60 millió eurót fektettek a Digitális S-Bahn Hamburg projektbe, amely a DB Digital Rail Germany projektjének részét képezi.

Dr. Richard Lutz, a DB vezérigazgatója elmondta: „Valóban korszakváltásnak lehetünk tanúi. A vasúti közlekedés belépett a digitális jövőbe, és a Digital Rail Germany valósággá vált. Az automatizált vasúti közlekedéssel jelentősen bővebb, megbízhatóbb, és ezáltal jobb szolgáltatást tudunk nyújtani az utasoknak anélkül, hogy akár egyetlen kilométernyi új sínt is le kellene fektetnünk. Az a célunk, hogy a vasúti közlekedést egyre több ember számára tegyük vonzóvá, hiszen ez az egyetlen módja, hogy elérjük a mobilitás átalakulását.”

Dr. Roland Busch, a Siemens AG vezérigazgatója kihangsúlyozta: a projekttel intelligensebbé válik a vasúti közlekedés. „A vonatok automatikusan tökéletesen tartják a menetrendet, másodpercre pontosan, és optimális energiafelhasználással. Ezzel támogatjuk partnerünket, a Deutsche Bahn-t azon törekvésében, hogy vonzóbbá tegye a vasúti utazást és egyben védje a környezetet. Ezzel a technológiával az ügyfeleink akár harminc százalékkal több utast tudnak szállítani, a pontosabb működésnek, és több mint harminc százalékos energiamegtakarításnak köszönhetően. A Digital S-Bahn Hamburg világpremiert jelent. Az új technológia már megkapta a hivatalos jóváhagyást, és mivel nyílt interfészeket tartalmaz, az üzemeltetők az egész világon bármilyen típusú vonatokhoz azonnal alkalmazhatják.”

Dr. Peter Tschentscher, Hamburg Szabad és Hanza-város Első Polgármestere úgy véli: „A digitalizáció hatalmas potenciált jelent a teljes hamburgi S-Bahn hálózat számára. Ezzel nagyobb kapacitásokat tudunk létrehozni a meglévő vágányokon, és javítani tudjuk a vasúti utazások megbízhatóságát és pontosságát. A digitális S-Bahn ITS világkongresszuson történő bemutatása határozott előrelépés a jövő hatékony és klímabarát mobilitása felé.”

A digitális S-Bahn az első kört az Intelligens Közlekedési Rendszerek Világkiállításon teszi meg Hamburgban. A kongresszus alatt négy digitális S-Bahn szerelvény automatikusan közlekedik az S-Bahn 21-es vonalán a Berliner Tor és a Bergedorf/Aumühle állomások közötti 23 kilométeres szakaszon.

A digitális vasúti közlekedés műszaki alapját a jövőbeni európai Automatikus Vonatüzemeltető Rendszer (ATO) szabvány adja, az Európai Vonatbefolyásoló Rendszerrel (ETCS) együtt. A vonatok rádión keresztül kapják a vezérlési jeleket. Decembertől kezdve a hamburgi négy digitális S-Bahn szerelvény részt fog venni a rendes menetrend szerinti utasszállításban. Már készülnek a tervek a hamburgi teljes S-Bahn rendszernek az évtized végéig történő digitalizálására, és folyamatban vannak vonatokkal és infrastruktúrával kapcsolatos beruházások. A tervek szerint a technológia használatát kiterjesztik az egész országra a regionális és a fő vasútvonalakon.

A DB az ITS Világkongresszuson további innovációkat mutat majd be Hamburgban: október 11-étől 15-éig Hamburg és az ITS Világkongresszus alkotja a jövő mobilitásának globális bemutatótermét. A világ minden tájáról érkezett vállalatok bemutatják innovációikat a világ legnagyobb közlekedési és logisztikai kereskedelmi vásárán. A Deutsche Bahn elsősorban a vasúti infrastruktúra, a vasútállomások, a fő vonali és ingázó közlekedés és a mobilitási kapcsolatok terén mutat be innovációkat. A DB és Hamburg városa tavaly újabb öt évre meghosszabbították a 2017-ben kötött, Okos város elnevezésű partnerségüket. Mindkét fél arra kívánja felhasználni a digitális technológiákat és az innovatív ötleteket, hogy vonzóbbá tegyék a helyi közösségi közlekedést és a vasútállomásokat az utasok számára. Ez a törekvés már tetten érhető a Dammtor vasúti megállóban, amely az ITS Világkongresszus kapuja. Új vasúti információkat és innovatív útvonal tanácsadást kínáló új kijelzők segítik a tájékozódást minden utazó és a kongresszus vendégei számára. A művészek által tervezett bemutatók különleges hangulatot teremtenek az állomáson.

(X)

(Nyitókép forrása: Siemens)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek