Hattyúból üzleti gép? Újra az orosz szuperszonikus programról

iho   ·   2018.01.30. 11:15
cim2

Tovább hullámzik a szuperszonikus kérdés Oroszországban azután, hogy Putyin elnök, az első Tu-160M2 stratégiai bombázó repülésének megszemlélésekor, azt javasolta, hogy ebből a gépből fejlesszenek hangsebességnél gyorsabb polgári repülőgépet.

Mint korábbi összefoglalónkban írtuk, a koncepció már másnapra kissé átalakult, mondhatni megszelídült. Nyilván sokaknak valami olyasmi járt a fejében, amire beszámolónkban is céloztunk, hogy az elnöki javaslat szerint a Tu-144-es, a sikertelennek bizonyult egykori szuperszonikus utasszállító utódját kell megépíteni. Ehhez képest a történet hamar eljutott odáig, hogy valójában nem a Hattyú átalakításáról van szó, hanem a Tu-160-as építése és üzemeltetése körüli tapasztalatok alapján egy hangsebességnél gyorsabb üzleti gép megalkotásáról, elsősorban olyan exkluzív érdeklődőknek, mint a gazdag görög, az ausztrál milliomos és az arab sejk, már akik eddig érdeklődtek a gép iránt.

A Tu-160-asból csak a tapasztalatokat használják (fotó: TASSZ)

Nos, ismét egy-két fokkal közelebb kerülhettünk az elmúlt napokban a konkrétumokhoz, egyfelől nyilatkozott a TASSZ-nak az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium. Ez a szöveg is business jetet említ, amelynek megalkotásához 7-8 év alatt lehet eljutni. Ez az idő a közlemény szerint az első repülőképes demo-prototípust jelenti, ami egyébként, legalábbis a korábbi orosz gyakorlatban, de a mostani amerikai projektek némelyikében is egy kisebb méretben megalkotott kísérleti gép, még nem az igazi hajtóművével, viszont annak alapvető aerodinamikai jellemzőivel, szárnyával például. Vagyis reálisan még további éveket jelent, amíg a mérethű, valóságos prototípusig eljut a program.

Erre utal egy másik portál szakértője is, de még pesszimistább időszámítással, eszerint a fejlesztési munka a gép szolgálatba állításáig összesen legalább 10–12 évet jelent, a típus reálisan tehát csak 2030 körül állítható forgalomba, de addigra „erkölcsileg elavult” lesz a konstrukció, és a már most futó külföldi fejlesztések  kielégítik az orosz szükségleteket is. Ami persze nem igazán komoly érv egy olyan időszakban, amikor az orosz repülőgépipar hatalmas erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy egyébként már meglévő nyugati típusok helyett eredeti hazai gépeket konstruáljon, nem biztos, hogy technológiailag fejlettebb formában – erre példa a Szuhoj Superjet, az MC-21-es és a jövendő orosz-kínai szélestörzsű utasszállító.

Egy erősen futurisztikus fantáziakép: orosz portálokon így képzelik a jövő orosz SST-jét

A tárca nyilatkozata erősen hangsúlyozza, hogy az előrelépés jelentős mértékben a hajtóműtervezésen múlik, ez például egyértelműen jelzi, amit korábbi cikkünkben is feltételeztünk, vagyis hogy a Tu-160-as hajtóművei alkalmatlanok a polgári használatra, valami egészen mást és újat kell konstruálni. A tárca becslése szerint maximum 50 személy szállítására alkalmas gépről van szó – ez tehát azért valamivel nagyobb kategória, mint a szokásos business-jeteké, amolyan „corporate-jet” lebeghet a koncepcióban, a hazai keresletet 20–30 példányra becsülik, amelyek egyenként 100–120 millió dollárba kerülnének, és ugyancsak jelentős lenne a gép export-potenciálja, jegyzi meg a tárca közleménye.

Ez az elképzelés a már most zajló amerikai programok közül leginkább a Booomnak felel meg, miközben az Aerion, amely a Lockheed támogatását élvezi, jóval kisebb, 11-12 főre méretezett üzleti géppel próbálkozik, jóval konzervatívabb felfogásban, vagyis a gép elérhető utazósebessége mindössze Mach 1.2-1.5, viszont ezt teljesíteni tudja már jelenlegi is létező hajtóművek némiképp átdolgozott változataival.

A Boom gépe az, amely akár 55 utas szállítására is alkalmas lenne, és a hangsebesség kétszeresénél is gyorsabban repülne, ugyancsak rokonítja némiképp az orosz koncepcióhoz ezt a vállalkozást, hogy ennek is lesz egy kisebb léptékű, csak együléses és egyhajtóműves demo-változata, aminek első repülését már 2017-re ígérték, de ez optimista forgatókönyv szerint idénre tolódik. 2021-re viszont várható annak a demonstrátornak a felszállása, ami feltehetően az összes létező amerikai program számára döntő lesz, ez pedig a NASA és a Lockheed tesztgépe a hangrobbanás megszelídítésére.

Egy kisméretű SST demonstrátor, ami talán már idén repül: az amerikai Boom

De lássuk tovább az elmúlt napok orosz közléseit. Mint az elnöki nyilatkozat kapcsán kiderült, a United Aircraft Corporation, az összevont repülőgépgyártó állami óriásvállalat egyik vezetője már tavaly emlegette egy orosz szuperszonikus business-jet terveit, de ez csak 25 utasra lenne méretezve. Ami viszont feltehetően az igazi motiváció: Roman Guszarov, az Aviaru portál főszerkesztője, miközben figyelmeztetett a program komoly költségeire, leszögezte: Oroszország képes kifejleszteni a szuperszonikus polgári gépet, – és itt a lényeg: külföldi partnerek részvétele nélkül.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.