Hosszú idő után újra rakodnak Recsken

Vörös Attila   ·   2023.06.07. 18:00
1110_DSCF9625_230607_

Ráadásul egy teljesen új, nyíltvonali rakodóhelyen, közvetlenül a bánya alatt.

Kétnaponta combos tehervonatok indulnak Recskről a debrecen-macsi BMW-gyárhoz kapcsolódó építkezéshez. A szerelvényeket a MÁV Rail Tours közlekedteti, az Eas-kocsik zöme is az övék, de a vonatot továbbító mozdonyok is. A berakodás hétfői, szerdai és pénteki napokra esik, egyelőre a rakott szerelvények Balmazújvárosba mennek, és innen közúton viszik a célterületre az anyagot, ami földes kő. Rövidesen azonban maguk a tehervonatok is elmennek már Macs állomásig, minimalizálva a közúti terhelést. Kirakás után a szerelvények kedden, csütörtökön és szombaton mennek vissza Kál-Kápolnára, hogy a rakodási napok reggelén kocogjanak ki Recskre a 84-es számú vasútvonalon. Az új rakodóhelyet Recsk-Parádfürdő állomás után nagyjából egy kilométerre Mátraderecske irányába alakították ki a Kanázsvár alatt. A bánya népszerűsége igencsak mérsékelt Recsken, ugyanis a település utolsó utcája fölött közvetlenül már a bányaüzem van. A rakodást egy ívvel az utolsó ház után végzik. A helyiek csak „illegális bányaként” aposztrofálják az üzemet...

Recsk-Parádfürdő állomáson halad át  a szerelvény a rakodóhely felé. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

A Kisterenye–Kál-Kápolna vasútvonalon a személyszállítást 2007. március 3-án szüntették be, azóta csak a hébe-hóba járó tehervonatok, a pályafenntartási menetek és néhány, vasútbarátoknak szervezett különvonat koptatta a síneket. A vonalat fenntartják, egész hosszában járható, ami kisebb csoda, ismerve a többi bezárt vici jellemző állapotát. A permetező szerelvény minden évben többször is végigmegy a teljes pályán, néha pedig nemcsak kis sárga járgányokkal járnak a pályások, hanem mozdonyból és köves kocsikból álló anyagolószerelvényekkel is pótolják a zúzott követ.

Hármaskereszt Recsken 2007 februárjának végén, napokkal a bezárás előtt. A Púpossal vasútbarátok jöttek

A teherforgalom a vonal közepét leszámítva rendszeres, bár a rendszer néha akár féléves ütemet jelent. Recsk-Parádfürdő állomáson fát szoktak rakodni, ide Kál-Kápolna felől jár ki a remot Dácsia. Általában szintén ilyen géppel szolgálják ki a mátramindszenti rakodót, de oda már Kisterenye felől mennek a kocsik, évente akár több alkalommal is. Kisterenye és Recsk között így nincs érdemi forgalom. Recsken követ is rakodnak teljesen kampányszerűen, itt néha 5–10 év is eltelik újabb rakodás nélkül. Jellemző az is, hogy nagy tervekkel állnak neki egy-egy újabb kőkampányhoz, aztán egy-két vonat után elhal a dolog, és egy másik bányából viszik inkább az anyagot.

2021. január 18-án nem jutott Dácsia az üres mátramindszenti fordára, így kuriózumként Csörgő tette tiszteletét a 84-es vonalon!

Az utolsó nagyobb mennyiséget jelentő rakodás Recsk környékén 2009-ben volt. Ekkor az Eurocom vitte egy újonnan kialakított nyílt vonali rakodóhelyről a zúzott követ különböző autópálya-építésekhez. A vonatok élén Bobó és Kocúr dolgozott.

Ahogy akkor, úgy most is két mozdonnyal közlekednek a tehervonatok. A szerelvény két végén dolgozik egy-egy gép, ami egyrészt a rakott vonat továbbításához szükséges erőt adja, másrészt a körüljárás bonyolultsága miatt így az egész művelet kihagyható egyszerű irányváltással. Van azonban egy még izgalmasabb harmadik indok is, ez pedig a vonal mentén található teljes, „tekerős sorompóknak köszönhető.

Az Eurocom kővonata 2009 nyarán

Kál-Kápolna és Recsk-Parádfürdő állomás között a néhai Feldebrő megálló-rakodóhelyen, Verpelét állomás előtt, Tarnaszentmárián két helyen is, valamint Sirok megállóhelynél vannak tekerős sorompók. Szintén tekerni kell Recsk-Parádfürdő állomás után egyből a 24-es út átjárójánál is. A műveletet minden esetben a vonatszemélyzet végzi, a koreográfia pedig a következő: megérkezik a tehervonat az útátjáróhoz, majd megáll a szerelvény. Az első gépről leszáll a vasutas, majd a nála levő kulccsal kinyitja a tekerőt lezáró lakatot. Leengedi a sorompót, majd a tehervonat átkel az útátjárón. Most újra megáll a szerelvény, és a hátsó gépen utazó ember visszatekeri a sorompót, majd rázárja a lakatot. Lehet is továbbmenni a következő sorompóig... Mire megérkezik Recskre a vonat, az eredetileg elöl levő kulcsok már mind a hátsó gépen vannak. Ha hátul nem mozdony lenne, akkor egy alkalmas személykocsit követel meg a szabályozás, ahol a tolatásvezető utazhat. A fönt ecsetelt előnyök miatt azonban eddig még minden esetben a második mozdonyt választották...

Tekerés Verpeléten

A MÁV Rail Tours egyelőre három rakott vonatot vitt el Recskről Balmazújvárosba. Mindegyik esetben az egyetlen Nagybobó, az A25 016-os mozdony és a 006-os Nohab kapta a feladatot. A Nagybobó csak a 84-es vonalon dolgozik, Kálból a 80-as és a 108-as vonalakon már csak a Nohab húzza a tehervonatokat.

A Nagybobó érkezik Sirokhoz

A Nagybobó hosszabb kihagyás után néhány hónapja tért vissza az aktív szolgálatba. A Ganz DVM-4-es mozdonyokat szovjet kívánalmak szerint gyártották 1958 és 1965 között a DVM-2-es Bobók alapjain. A Nagybobókban Púposok Ganz-Jendrassik 16 JVF 17/24-es motorja dolgozik, a gépek teljesítménye 470 kW, ami picit több a sima Bobókénál. Itthon csak ez az egy gép dolgozik a típusból, a MÁV Rail Tours kötelékében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek