Huszonhárom kilométerrel bővült a magyar autópálya-hálózat

iho/közút   ·   2018.12.21. 11:15
400px_m4_m35

Két új Hajdú-Bihar megyei autópályaszakaszt adtak át csütörtökön délután. A fejlesztésnek köszönhetően már autópályán lehet eljutni Debrecenből Berettyóújfaluba, valamint onnan az országhatár felé, a 47-es főútig.

Az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszának kivitelezése két ütemben valósult meg. Az alapkövet 2016 nyarán tették le. A 4-es főút és a 481-es főút közötti első ütem 2017 végére épült meg. A második ütem során a 481-es főút és Berettyóújfalu közötti rész készült el, nettó 46,9 milliárd forintból. A fejlesztés keretében az M35 autópálya és a Hajdúszovátot Derecskével összekötő 4816-os út keresztezésében egy különszintű csomópont is épült. Az autópálya mentén két egyszerű pihenőhelyet alakítottak ki, ebből az egyik hosszabb távon komplex pihenőhellyé fejleszthető.

Átadták az M35-ös autópálya Berettyóújfalu és a 481-es főút közötti szakaszát (fotó: NIF Zrt.)

Használatba vették az M4-es autópálya Berettyóújfalu és az országhatár közötti huszonkilenc és fél kilométer hosszú szakaszának első, négy és fél kilométeres ütemét is. A nettó 15,2 milliárd forintos projekt során a Berettyóújfalu és a 47-es főút közötti szakaszon a Kék-Kálló főcsatorna és a 47-es út felett is egy-egy új híd épült. Berettyóújfalu mellett mérnökségi telep és az autópálya-rendőrség új épületei, valamint a város és Tépe között egy különszintű csomópont szolgálja a közlekedés biztonságát.

Az M3-as és az M35-ös megépülésével gyorsforgalmi úton százharminc kilométer per órás sebességgel lehet eljutni Nagyvárad felől Budapestre, valamint a fővárostól nyugatabbra. Hosszabb távon az M4 szakaszaival a tranzitforgalom számára egy direktebb gyorsforgalmi kapcsolat is létrejön Erdély, Románia és Nyugat-Európa között. Az útszakasz az M35-ösön keresztül részt vesz Szlovákia keleti és Románia erdélyi területeinek észak-déli irányú közúti összekapcsolásában is.

Használatba vehették az autósok az M4-es autópálya Berettyóújfalu és a román határ közötti szakaszát is (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

2018-ban körülbelül ötmillió jármű használta az ártándi határátkelőt, ezek nagyrésze a Tépe–Derecske–Sáránd útvonalat használta. Az új autópálya-szakaszoknak köszönhetően ezek a települések most tehermentesülnek a terhelés alól, viszont újabb tranzitforgalmi terhelés jelenik meg Budapesten, Rákospalotánál, amelynek nagy része a nemlétező nyugati irányú kapcsolatot keresi. A beruházással nemcsak a nagyvárosok, hanem a környező kisebb települések is felértékelődnek a székhelyet kereső vállalkozások számára, hiszen a letelepedéshez elengedhetetlen a megfelelő közúthálózat.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az átadáson elmondta: a kormány célja a közúti infrastruktúrafejlesztés területén az, hogy 2030-ra az ország minden pontjáról harminc percen belül el lehessen érni egy négysávos útszakaszt, ennek érdekében a megyeszékhelyek bekapcsolódjanak a gyorsforgalmi hálózatba, és minden autópálya elérjen a határig. E stratégiai célokra a kormány több mint 2500 milliárd forintot fordít 2025-ig.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, uniós és hazai forrás felhasználásával valósult meg a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. konzorciuma által. Az M4-es 47-es főút és az országhatár közötti szakaszán jövőre is tovább folytatódnak a munkálatok, melyek 2020-ban fejeződhetnek be.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek