Indiai helikoptervásárlás a korrupció árnyékában

MTI   ·   2013.02.19. 17:49

Olaszországban egy hete korrupció gyanújával letartóztatták a Finmeccanica hadiipari cégcsoport elnök-vezérigazgatóját. Giuseppe Orsi ellen az a vád, hogy amikor a cégcsoporthoz tartozó AgustaWestland brit-olasz leányvállalat vezetője volt, ez utóbbi vállalkozás 51 millió eurónak megfelelő összeg átadásával biztosította 12 helikopter indiai eladását. A cégvezető tagadja, hogy jogsértést követett volna el.

A harminc százalékban olasz állami tulajdonban levő vállalat vezetősége kedden közleményben szögezte le, hogy mindig "korrekten" tevékenykedett ebben az országban, ahol negyven éve van jelen. Közölte továbbá, hogy "kész együttműködni az indiai hatóságokkal, hogy tisztázódjék az ügy". "Bízik benne, hogy a leányvállalata is be tudja bizonyítani: teljes mértékben tiszteletben tartotta az indiai törvényeket" - hangzik a Milánóban kiadott nyilatkozat.

Az indiai védelmi minisztérium egy név nélkül nyilatkozó illetékese még akkor közölte, hogy a tárca és az indiai nemzeti nyomozó hatóság is vizsgálja a 2010-ben kötött ügyletet, s az üggyel kapcsolatban Olaszországban is tájékozódnak. Jelezte, Újdelhi fontolgatja, hogy felfüggeszti a helikopterek átvételét. A gyártó 12-ből hármat már leszállított, a többit az idei év első felében akarták átadni.

A brit kormányfővel találkozva indiai kollégája, Manmohan Szingh kedden közölte, hogy hazája a nyomozásban teljes körű segítséget vár Londontól. Cameron erre reagálva mondta, hogy bármilyen információt készek átadni.

A.K. Antony védelmi miniszter keddi sajtóértekezletén közölte: az újdelhi kormány megvárja a nyomozás eredményét, s csak azután dönt a helikoptervásárlás sorsáról. Ha bebizonyosodik, hogy vesztegetés történt, akkor a korrupt tisztségviselőket felelősségre vonják, a szállító céget pedig feketelistára teszik - tette hozzá.

Kemény lobbiharc

Az előzetes információk szerint Cameron azt tervezte: látogatásán ismét megpróbálja meggyőzni az indiaiakat arról, hogy a jelentős brit közreműködéssel készülő Eurofighter Typhoon harci gépekből vásároljanak, és ne a francia Dassault gyártotta Rafale-okból. A brit kormányfő már egy éve is csalódottságának adott hangot amiatt, hogy India úgy döntött: 126 harci gépet a Dassault-tól szerez be. A szerződést mindazonáltal még nem kötötték meg.

Kapcsolódó hírek