Ismét a CSR-től vesz járműveket Argentína

iho   ·   2014.12.18. 11:15
400px_belgrano_palpala

A kínai CSR és a dél-amerikai állam közötti megállapodás értéke 1,7 milliárd jüan (körülbelül 270 millió dollár). A kontraktus értelmében száz kínai dízelmozdony, valamint különböző típusú vasúti kocsik, például pőrekocsik és érc vagy szemes termény szállítására alkalmas, önürítős vagonok érkezhetnek Argentínába – írja a Railway Gazette.

A hatalmas volumenű beszerzés finanszírozása a két állam által júliusban aláírt, 2,1 milliárd dollár összértékű kölcsönszerződésen keresztül történik. A szerződésnek köszönhetően átépülhet a méteres nyomtávú, 7347 kilométer hosszúságú Belgrano Cargas-hálózat, amelyen évtizedek óta szinte semmilyen fejlesztés nem történt. A vasúthálózat megújulásához az argentin államkincstár háromszázhetven millió dollárral járul hozzá, így a beruházásra szánt teljes összeg eléri a két és fél milliárd dollárt.

A méteres nyomközű Belgrano Cargas-hálózat első felújított szakaszának őszi átadását követően száz kínai CSR-dízelmozdony és 3500, szintén kínai tehervagon érkezhet<br>(fotó: Railway Gazette)

A felújítási program kivitelezésével Argentína szövetségi kormánya még 2013 decemberében bízta meg a China Machinery Engineeringet, kulcsrakész szerződést biztosítva a munkálatokhoz – számol be az International Railway Journal.

Huszonöt év forgalomszünetet követően szeptember 11-én, százhúsz napnyi megfeszített felújítási munka után  közlekedhetett újra tehervonat a Belgrano-hálózat palpalái vonalán. Az első szerelvény Chaco tartományból szállított fát Palpalába. A vonat érkezését hivatalosan köszöntötte az ország belügyi és közlekedési minisztere, Florencio Randazzo, valamint Jujuy tartomány kormányzója Eduardo Fellner. A miniszter elmondta, nemcsak a pályát, hanem a Perico-folyón átvezető hidat is újjá kellett építeni, így mostantól a vasút már eléri a város ipari központját, amely megkönnyíti a termékek előállítását, és csökkenti a szállítási költségeket is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.