Januártól újabb drágulások Miskolcon

iho/közút   ·   2011.12.16. 10:41

Költségvetés tervezet, büdzsé korrekció és díjemelések – ezek voltak a legfontosabb napirendjei a decemberi, miskolci testületi ülésnek. Mivel a központi költségvetést még nem fogadták el, így Miskolc büdzséje is kevés konkrétumot tartalmazott, sokkal inkább irányvonalakat jelölt meg – írja a Boon.hu.

A díjemelések azonban konkrétak voltak: legnagyobb mértékben az MVK Zrt. tarifái drágultak, jövőre 8,3 százalékkal fizethetnek többet a tömegközlekedést igénybe vevők. A közgyűlés elé három javaslat került, a másik kettő alacsonyabb áremelést jelentett volna az elfogadottnál: 6,3 és 4,4 százalékot.

A parkolás díja is emelkedik januártól: a három javaslat közül a középsőt, azaz az 5+2 százalékot fogadta el a testület. A 2 százalék az áfaemelést jelenti.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.