Jól áll a Nyugati felújítása, tanévkezdésre meglesznek mindennel

iho/vasút   ·   2021.07.04. 17:25
01_nyugati_felido

A 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlanná vált a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett. A pályaudvar július 17-éig tartó egyhónapos átfogó karbantartása félidejéhez ért. Minden munka: a váltócserék, a vágányátépítések, a peronok javítása, a vágánymunkálatok, a felsővezetéki rendszer cseréje és a térvilágítás kiépítése a tervezett ütemnek megfelelően halad.

  • Az elmúlt két hétben a tervezett tizennégy váltócseréből tizenegy már elkészült.
  • Az aszfaltozás a 7-8. és a 9-10. vágányok között folyik, a csarnokban pedig most kezdődik.
  • A pályát érintő munkálatok, a talpfacserék, síncserék, vágányszabályozások is az ütemterv szerint haladnak.
  • A felsővezetéki rendszer szerelését éjszakai munkavégzés mellett végzik a szakemberek.
  • A biztosítóberendezési munkák, a felújítandó jelzőhíd bontása, elszállítása, valamint a telepítendő új jelzőhíd alapozása megtörtént.
  • A 11-12. vágányok közötti külső perontető felújításának részeként, a héjalás cseréje mellett megtörténik a teljes acél tartószerkezet korrózióvédelme, a tartóoszlopok lábazatánál szükséges szerkezeti megerősítéssel együtt.
  • Az utastájékoztatás megújulásához szükséges nagy ledfal és a vágányvégi táblák, illetve a hangos utastájékoztatás rendszerének kiépítése is folyamatban van.
  • A felújítási munkákkal párhuzamosan folyik az úgynevezett hidegváró előtti térkőburkolat cseréje.
Nézzék meg galériánkat!

A mintegy 18 millió utast fogadó pályaudvar infrastrukturális megújítása kiemelt cél a vasúttársaság fejlesztési terveiben. A tanévkezdésre várható újranyitáskor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés várja az utasokat.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek