Kelebiai gáztranzit

Vörös Attila   ·   2016.07.05. 18:45
80__P7041404

Ránézésre egyre jobban felfut a CER gáztranzitja. A vonatok főleg a Párkány–Budapest–Szabadka tengelyen járnak, de Rajka és Kürtös felé is megfordulnak. A szerelvények élén a cég valamelyik Transmontana mozdonyát láthatjuk. Míg télen előfordultak rövidebb, akár tízkocsis vonatok, mostanában inkább húsz fölötti tartállyal közlekedik a gáztranzit.

A CER márciusi beszámolója szerint a MOL-szerződés kifutása és az új tender körüli nehézségek miatt a magánvasút-vállalatnak új fuvarok után kell néznie, illetve speciális szállítási feladatokat is egyre inkább elvállalnak. Így láthatjuk a CER gépeit egyre többször hosszúsínszállítmányok, trafóvonatok élén, de már a téli HÉV-felújításnál is a CER adta a vasúti kiszolgálást.

Pesterzsébeten robog Kelebia felé a CER gázvonata (Vörös Attila felvétele)

A magánvasút az első Transmontanáját 2015. januárjától használja, a gép beszerzéséről a 2014-es Innotranson írták alá a szerződést a román gyártóval. A második Transmontana, a 610 101-es 2015 szeptemberében futópróbázott az 1-es vonalon, majd állt be termelni. A magánvasút egy harmadik mozdonyt is használ, ez azonban nem saját Transmontana, a Softronictól bérlik. Hogy megveszik-e a harmadik mozdonyt, az az üzleti eredménytől függ...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek