Kigördült az első Land Rover-vonat Nyitráról

iho.hu   ·   2018.12.24. 09:00
landrover-400

Pénteken indult a Nyitrán megépített Jaguar Land Rover gyárból az első autókat szállító vonat Pozsonyon át a németországi Gelsenkirchenbe. Az üzem eleinte a Land Rover Discovery típust gyártja, évente százötvenezer autó a kapacitása. Egy Land Rover Discovery legyártása négy napig tart. Jelenleg ezerháromszázan dolgoznak a nyitrai egységben, de ha egy második modell gyártását is elkezdik 2020-ban, akkor akár kétezer-nyolcszázan is dolgozhatnak majd ott.

Az első autókkal megrakott vonat a nyitrai Jaguar Land Rover-gyár udvarán (forrás: railtrans.sk)

Nyitrát nem érintik a szlovákiai vasúti fővonalak. A Land Rover vonatoknak dízelvontatással kell közlekedniük Újvároskáig (Leopoldov), onnan már fővonalon, villamos vontatással haladhatnak Pozsony, Bécs, Passau irányába. Szükség esetén dél felé, Nagysurány és Tótmegyer felől is megközelíthető Pozsony, ez már a Párkányi fővonal használatát jelentené, de ehhez szükséges egy irányváltás Sarlókajszán (Lužianky).

A gyár maga ugyanis a két éve felszedett Sarlókajsza–Aranyosmarót vonalra nyomvonalára épült rá Nyitra szélén, négyvágányú rendezővel. Az iparvágányt az egykori mellékvonal helyén építették meg így az országos vasúti hálózathoz úgy csatlakozik Sarlókajszán, hogy nem a városközpont, hanem Újvároska felé kanyarodik. Ha teljes termelés esetén az összes autót vasúton szállítanák el, napi két vonatot kellene Nyitráról indítani.

Külön nem kell felhívnunk a figyelmet a morbid helyzetre, ahogy egy szünetelő forgalmú mellékvonal esetleges jövőbeni újraindítását éppen egy autóipari beruházással lehetetlenítik el végleg. Az így egyértelműen (szándékosan?) a térképről is letörölt vasútvonal bár nem tartozott Szlovákia legkapacitívabb vonalai közé, potenciálisan egy Nyitra és Zólyom/Besztercebánya közötti térben legrövidebb eljutást kínálhatta volna, akkor is, ha menetidőben ez nem volt kimutatható. A Nyitra és a Garam folyó völgye között, Lévától északra fontos összeköttettés tűnt el az üzem megépítésével, a vonal további szakaszait is felszedték.

Az iparvágány (zöld), a felszedett mellékvonal (rózsaszín) az érintett vasúthálózat sematikus térképén: a villamosított vonalakat feketével, a dízelüzemű vonalakat narancssárgával jelöltük a Google térképen

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek