Kizárólag Kecskeméten készülnek a Mercedes-Benz legújabb hibridautói

MTI   ·   2020.07.22. 15:00
400px_mercedes_cla_kecskemet

A németországi központú járműgyártó szerint a Plug-in hibrid-meghajtású (PHEV) – vagyis külső elektromos hálózatról is tölthető – CLA Coupé és CLA Shooting Brake gyártása a vállalat világszerte elindított elektromos offenzívájának újabb mérföldköve. A kizárólag Kecskeméten gyártott hibrid CLA bemutatásakor Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: kiemelten fontos, hogy minél több olyan értékteremtő vállalkozás működjön az országban, amely nemzeti érdeket szolgál, magas színvonalú tudást hasznosít és high-tech gyártókapacitásokat hoz létre, valamint gondol a fenntarthatóságra, és óvja a környezetet. A kecskeméti autógyár egyike az olyan stratégiai fontosságú beruházásoknak Magyarországon, amelyre ez jellemző. Az új modellek gyártása nemcsak az üzem, hanem a magyar járműiparban is fontos mérföldkő, hiszen olyan helyzetben történik, amelyben a világ járműipara nem mindennapi gazdasági kihívás előtt áll. Mivel az autóipar adja a magyar export közel negyedét, az éves magyar GDP több mint öt százalékát, a beszállítók és egyéb szolgáltatók pedig további 8–9 százalékot adnak hozzá ehhez, nemzeti érdek a munkahelyvédelem és a munkahelyteremtés is. A kecskeméti üzem több mint 4400 munkatársat foglalkoztat, regionálisan és országosan is az egyik legjelentősebb munkáltató. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elkötelezte magát amellett, hogy 2030-ra az előállított energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes lesz, 2050-re pedig klímasemleges országgá válik Magyarország, a klímavédelmi és gazdaságfejlesztési szempontokat azonban csak az iparral együtt lehet érvényre juttatni. A Mercedes-Benz gyár ebben példaértékű.

Kizárólag Kecskeméten készülnek a Mercedes-Benz új plug-in hibrid CLA modelljei (fotó: Ujvári Sándor/MTI)

Reinhard Münster, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: az év végére portfóliójukban már öt teljesen elektromos, illetve húsz Plug-in-hibrid modell szerepel majd. Tíz év múlva az eladott személyautók 15 százaléka elektromos, illetve hibrid jármű lesz, és kevesebb, mint húsz év múlva sikerül egy szén-dioxid-semleges flottát kialakítaniuk. A CLA 250 e Coupé kombinált üzemanyag-fogyasztása 1,4–1,5 liter, kombinált villamosenergia-fogyasztása pedig 15,0–15,1 kilowattóra száz kilométeren, kombinált szén-dioxid-kibocsátása pedig 31–35 gramm kilométerenként. A CLA 250 e Shooting Brake kombinált üzemanyag-fogyasztás 1,6–1,4 liter, kombinált energiafogyasztás 14,8–15,5kilowattóra száz kilométeren, kombinált szén-dioxid-kibocsátása pedig 33–37 gramm kilométerenként.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kecskeméti gyárnak az elmúlt nyolc évben autónként negyven százalékkal sikerült csökkenteni az energiafelhasználást, a vízfelhasználást harminc százalékkal, a hulladék újrahasznosítást pedig szinte száz százalékra emelték. A gyár lépésről lépésre áll át a zöld energia felhasználására, így 2022-től gyakorlatilag szén-dioxid-semleges lesz a működése. Habár a világjárvány miatt öt hétre le kellett állítaniuk a termelést, de az óvintézkedéseknek köszönhetően áprilisban újra lehetet indítani a gyártást, amely jelenleg két műszakban folyik, augusztus első hetétől pedig ismét három műszakban zajlik majd a gyártás. Az augusztusra tervezett nyári szünet nem az autóipar gyengélkedésének újabb jele; a gyártásmentes időszakra egy további új, zöld modell miatt van szükség: az A-osztály hibridmodelljének bevezetéséhez ugyanis bizonyos átállásra van szükség. Ezzel a lépéssel a Mercedes-Benz eléri azt, hogy minden modelljét hibrid- és belsőégésű motorral is gyártják majd.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2012. március 30-án indult a termelés. A 800 millió euróból épített gyárban az első modell a B-osztály volt, ezt követte 2013-ban a négyajtós kompakt CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting Brake. A két utóbbi modellt kizárólag itt gyártják a világpiacokra. A termékpalettát 2018 májusa óta az új A-osztály is kiegészíti. A CLA Coupé második generációjának gyártását 2019 februárjában kezdték meg a kecskeméti üzemben, majd néhány hónappal később, júniusban az új CLA Shooting Brake első sorozatban gyártott példánya is legördült a szalagról. Tavaly októberben pedig megkezdődött a háromféle Mercedes-AMG Performance gyártása is. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, ez 2,7 százalékos növekedés 2018-hoz képest.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek