Komolyan veszi a flottafrissítést az ÉMKK

iho/közút   ·   2016.05.11. 16:15
400px_emkk_irisbus

A május tizenegyedikén, szerdán megjelent értesítő szerint az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. tizenegy, egyforma típusú, gyártmányú és kivitelű, sorozatgyártású, háromtengelyes csuklós helyi autóbuszt vásárolna. A beszerzés értéke nettó negyvenmillió forint.

Az ÉMKK legújabb buszbeszerzésével az MVK által leállított tizenegy csuklós MAN-kocsit vesz meg (fotó: Károly Szabolcs)

A kiírás szerint a járművek „használtak is lehetnek”, az ár és a mennyiség összefüggéséből kiindulva azonban az új kocsikat ki lehet zárni. Az ÉMKK a tenderrel minden bizonnyal a miskolci MVK Zrt-től vásárolja meg azt a tizenegy, 2002-es évjáratú, csuklós MAN-t, amelyeket a nemrég forgalomba állított, CNG-üzemű MAN Lion’s City-flotta érkezésével ajánlott fel értékesítésre a miskolci közlekedésért felelős vállalat még tavaly novemberben. A tizenegy buszt a szerződéskötés aláírásától számított negyvenöt napon belül kell átvennie az ÉMKK-nak.

Az ÉMKK az elmúlt bő fél év alatt már a negyedik járműbeszerzési pályázatot indítja el: tavaly október végén húsz helyközi-távolsági kocsira írtak ki tendert – a német haderőnél szolgáló Irisibus Crossway-eket januárban vették át –, idén márciusban harminckilenc új, vegyesen szóló és csuklós elővárosi kocsi tízéves lízingjére pályáztak, április végén pedig negyvenkilenc használt, helyközi szóló busz szintén tízéves bérlésére jelent meg közbeszerzés.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek