Leállított szlovákiai vasútvonalak újranyitása?

MTI   ·   2013.10.31. 08:46

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, a magyar–szlovák gazdasági vegyesbizottság társelnöke a testület pozsonyi ülése után elmondta: megegyezés született arról, hogy folytatódni fog a két ország közti határátkelők számának fejlesztése, ennek keretében 2020-ig 25 új infrastrukturális kapcsolatot nyitnak meg.

A MÁV is kezdeményezni fogja a szlovák vasúttársaságnál négy korábban leállított vonalon a vasúti forgalom megújítását. Ezek konkrétan a Győr–Pozsony, Balassagyarmat–Losonc, Miskolc–Kassa, Hatvan–Losonc szakaszok. (Miskolc és Kassa között jelenleg is van forgalom, igaz mindössze naponta két gyorsvonatpár. Indokolt lenne személyvonatokat is járatni, hiszen az egykori Abaúj megye Magyarországon maradt része Kassához közeli területeinek ma ismét Márai városa a természetes vonzási fókusza – a szerk.)

Szijjártó Péter Pozsonyban megbeszélést folytatott Tomás Malatinsky szlovák gazdasági miniszterrel is, valamint részt vett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Szlovák Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökséggel (SARIO) és a pozsonyi magyar nagykövetség külgazdasági irodájával közösen szervezett üzleti fórumon.

A több tucat magyar és szlovák cég képviselőinek részvételével megrendezett fórumot megnyitó beszédében az államtitkár azt hangsúlyozta: a két ország gazdasági együttműködése hagyományosan jó és folyamatosan fejlődik, Szlovákia a kereskedelmi forgalmat tekintve negyedik legfontosabb partnere Magyarországnak és a két ország közös energetikai és infrastrukturális projektjei is nagyon sikeresek.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek