Lufthansa–Etihad: összeolvadás helyett megállapodások sora

iho   ·   2017.02.01. 16:15
etiluf_cim

Amikor az a hír, hogy nincs meglepetés... Néhány hete egy olasz lapközlés nyomán alakult ki a netes hullámzás egy szenzációs információ körül, miszerint a Lufthansa és az Etihad, az európai és az Öböl-menti óriás nemcsak hogy szorosra fűzné együttműködését, netán össze is olvadna. A dolgot akkor nem hivatalos, de úgymond magas rangú vállalati források már cáfolták, a mostani tárgyalás, illetve a róla kiadott szerdai közlemény felfogható a hivatalos verzióként is: több fontos területen alakul partnerség a két csoport között, de összeolvadásról szó sincs, és erre utaló jelek sincsenek.

Annak ellenére, hogy az Etihadnak ez volt a fő terjeszkedési politikája, vagyis a más, elsősorban európai társaságokba való bevásárlás, ahogy ez történt például az Alitalia esetében: a Lufthansa-csoportnál erről nincs szó. És a jelek szerint nem is lesz: a mostani aláírók egyike, James Hogan már bejelentette távozását az Etihad éléről, sokak feltételezése szerint épp azért, mert ez a tulajdonrész-szerző terjeszkedési politika nem bizonyult száz százalékig sikeresnek...

Ami viszont a „kiterjesztett kooperációt” illeti: az Etihad és a Lufthansa csoport 100 millió dollár értékben kötött catering-megállapodást. Ez légitársaságok között rendszerint arról szól, hogy ahol az egyiknek nincs ehhez bázisa, ott a másik szállítja a számára is az enni-innivalót, ezesetben a Lufthansa adja az ellátást tizenhat olyan európai városban, ahová az Etihad gépei járnak.

Fontos lehet a szándéknyilatkozat a Lufthansa Technik és az Etihad között a repülőgépek karbantartása, javítása ügyében: ez talán azzal is összefügghet, hogy a két társaságcsoport gépparkja nagy vonalakban fedi egymást. Például legutóbb az Etihadnál is megjelentek az A380-as óriások, és a Lufthansa csoportban is repülnek a Boeing 777-esek (a Lufthansánál cargo, a Swiss és az Austrian flottájában utasszállító verzióban), az A330-asok és 340-esek is mindkét csoportnál repülnek (utóbbiak: még repülnek), a keskenytörzsű flottát pedig (a Lufthansa utolsó 737-esének távozásával) mindkét csoportnál az A320-as gépcsalád alkotja.

A code-share megállapodások előnyeiről már korábban is sokat írtunk: az Etihad a Lufthansánál hiányzó fő járatokat mostantól Lufthansa-járatszámmal is repüli Frankfurt és München, illetve Abu Dhabi között, míg a Lufthansa gépei repülnek Etihad-járatként is Rio de Janeiro, illetve Bogotá felé. Ugyancsak fontos könnyebbség és a code-share együttműködésből következik, hogy az Etihad Frankfurtban és Münchenben ezután a Lufthansa termináljait használhatja majd.

Ami pedig ennek a megállapodásnak a fontos hátterét adja, és szerepel a tárgyalásokról kiadott közleményben is: a Lufthansa-csoport még decemberben írta alá az Etihad huszonkilenc százalékos tulajdonában lévő AirBerlinnel a megállapodást harmincnyolc gép bérléséről wet-lease formában, vagyis személyzettel együtt: a keskenytörzsű Airbusok közül harminchármat használ majd a Lufthansa diszkont leányvállalata és ötöt pedig az Austrian.

A mostani tárgyalások időzítése talán azzal is összefügg, hogy a német légügyi hatóság hétfőn bólintott rá a megállapodásra, annak ellenére, hogy az egyességgel szemben eléggé hangosan kezdtek tiltakozni konkurens cégek, a Rayanairrel az élen. A hatósági közlemény egyébként kitér arra, hogy a vádakkal ellentétben a gépek bérlése nem jelent szabálytalan versenyelőnyt a Lufthansa/Eurowings számára, mert csak a gépeket veszi át, a vonalakat és a leszállási jogokat nem, az Airbusokat pedig a Lufthansa-csoport a maga hálózatának „természetes” terjeszkedésére használja. (Ez válasz lehet azokra a feltételezésekre is, amelyek szerint a wet-lease netán előjátéka lenne az AirBerlin felvásárlásának, netán az Etihad-rész kivásárlásának.)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek