Lufthansa Technik: leépítések

iho   ·   2013.01.31. 09:00
cim

A Lufthansa Technik 2015-ig 650 munkahelyet szüntet meg a kiterjedt reorganizációs program keretében. Az intézkedés része az egész Lufthansa csoportra kiterjedő SCORE programnak, amelynek keretében összesen másfél milliárd euróval kell emelni az együttes üzemi eredményt.

A bejelentés szerint a leépítés elsősorban a Lufthansa Technik hamburgi bázisát érinti, a 650 munkahelyből 400-at itt számolnak fel, egyébként itt összesen 8 ezren dolgoznak.

(fotók: LHT Budapest)

A Lufthansa Technik igazgatótanácsának elnöke közölte, hogy mindemellett sok újítást vezettek be és optimalizálták a munkafolyamatokat is, hasonló javulást akarnak elérni az adminisztrációban is. A program révén például a hajtóművek javítási, karbantartási költségei 20 százalékkal csökkennek.

Henningsen elmondta, arra törekednek, hogy minél több munkavállalóval tudjanak megállapodni önkéntes nyugdíjba vonulásról, és sok természetes módon megüresedett állást nem töltenek be. Centralizálják az üzleti adminisztrációt is.

A jelentés a Lufthansa Technik ferihegyi bázisát nem említi.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.