Már a beton az úr Fényeslitkén

Vörös Attila   ·   2021.10.16. 18:10
1274_T20V4274_211015_

Megnéztük az épülő East-West Gate konténerterminál építkézését, fél év alatt nagyot változott a terep!

Már amikor május végén meglátogathattuk a Fényeslitke határában épülő terminált, akkor feltűnt, hogy milyen hatékonyan és gyorsan dolgoznak a szakemberek. Most újra vendégül látta az East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató a logisztikai szakmát és a sajtót – ezúttal a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által szervezett kétnapos, Kelet-európai intermodális konferencia keretében a rendezvény második napján közlekedett ide Budapestről különvonat.

Kerekasztal-beszélgetés a különvonat fedélzetén. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból (Nohab is lesz!)

Az MLSZKSZ különvonatán a konferencia kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott, a beszélgetést a négykocsis szerelvény minden kocsijában közvetítették az utastájékoztató monitorokat és hangrendszert használva. A menet további érdekessége, hogy egészen a terminálig közlekedett, sőt be is járta a már meglevő normál nyomtávú vágányhálózatot. Mivel ez a rész nincs (és nem is lesz) villamosítva, a különvonatot a terminál építkezésén anyagoló Kárpát Vasút 021-es Nohabja mozgatta. De nemcsak a Nohab végzi a köves kocsik mozgatását, a széles vágányokon széles gép, az 503-as Szergej serénykedett ottlétünk alatt is. A vágányhálózat ugyanis már szinte teljesen el is készült, az építővonatok már járnak rajtuk, mind a széles-, mind a normál nyomtávú szakaszok megvannak már. Az elképesztő mennyiségű beton is már a helyén van, a kiszolgáló épületek felhúzását pedig megkezdték. A 2020 elején indult beruházás a tervek szerint 2022 első negyedévében kezdi meg az éles üzemet, a tulajdonos elszántságát és lendületét látva pedig nem sok kétségünk lehet, hogy ez így is lesz!

A terminál bejárása a különvonattal

Az EGW terminál világszinten is egyedülálló lesz atekintetben, hogy nemcsak egy-egy elemében alkalmaz valamilyen új és modern technológiát, hanem a teljes működés alapelve ez lesz, a konténerek követésétől a térvilágítás vezérléséig. A különböző alrendszereket a Maxwhere magyar startup cég szoftvere fogja össze, ennek egy demóváltozatát be is mutatták a pénteki eseményen. A Maxwhere modelljéről következő cikkünkben részletesebben is beszámolunk.

Tálosi János az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek