Mérjük meg! – 1.

Arnold Balázs   ·   2012.02.04. 12:30
kiskep_meresi

A történet egy garázsban kezdődött. Egy gépészmérnökre, egy villamosmérnökre és egy szoftverfejlesztőre volt szükség. Az 1991-ben alapított Metalelektro Kft. ma már huszonöt főt foglalkoztat, és szerteágazó mérési tevékenységeik egyik fő csapásiránya a mai napig a vasúti szakterület. Bár előadásában Posgay György igazgatótól ez nem hangzott el, a jelenlévők saját maguk is meggyőződhettek róla, hogy amit a vasúton mérni lehet, arra a Metalelektrónak van műszere. Vagy ha még nincs, tudnak építeni.

A nyílt napon Posgay György, a Metalelektro ügyvezető igazgatója tartott előadást<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: Vörös Attila)

A hosszú sort az egyenességmérők nyitották. Az első generációs, egy méter bázishosszon mérő eszköz már a '90-es években megkapta a német vasút (DB) engedélyét. A műszerrel a sín futó- és vezetőfelületének egyenességét is lehetett mérni, ám az egyik legkomolyabb hiányossága volt, hogy a városi vasúton csak korlátozottan volt használható, ugyanis a Phoenix-sínek nyomcsatornájába nem fért be, így a vezetőél mérésére nem volt alkalmas.

A SEC névre keresztelt eszköz újabb változatánál, a SED-nél már megoldották ezt a gondot. A mozgó szenzorokkal, ferromágneses elven mérő eszköz nem csak a keskeny, városi vasúti sínek nyomcsatornáiba, de a rakatolt sínek közé is befér, így síngyárakban is előszeretettel alkalmazzák. Az eszközből már több mint nyolcszázat gyártottak, és ezeknek nagyjából a fele az utóbbi négy-öt évben, kínai megrendelésre készült, az ott zajló gyorsvasúti munkálatokhoz.

Az egyenességmérők szerkezetének kialakítását ismerteti Posgay György

Az egyenességmérők kalibrálása etalonsín alapján történik. A tízmikronos felbontással dolgozó eszköz megbízható képet ad a vizsgált sínszakasz egyenességéről.

Az eszköz javasolt felhasználási területe a hegesztések átvételi mérése. Egyméteres bázison magának a hegesztésnek az egyenessége remekül mérhető. De egy háromméteres bázison végzett mérés már megmutatja, hogy előfordulhat olyan eset, amikor a hegesztést sikerült szép egyenesre csiszolni, ám a csiszolt vezetőfelület síkja eltér a folyóvágány vezetőfelületének síkjától. A növelt bázison való méréshez a Metalelektro készített egy kísérleti, kétméteres bázishosszon mérő készüléket, ám a gyakorlat azt mutatta, hogy már ekkora eszköz is hosszú, kezelhetetlen. Hát még egy háromméteres, pláne felsővezetékes pálya alatt.

Az egyenességmérők működését egy etalon mintán mutatták be az érdeklődőknek

A Metalelektro eszközeit kiegészíti a MÁV KFV Kft. által fejlesztett RI-1000 névre hallgató egyenességmérő. Az egyméteres bázishosszon mérő eszköz nem tartalmaz mozgó alkatrészeket. Kapacitív mérési elven működik, összesen kétszáz mérési ponttal. Így nem szükséges, hogy a mérendő anyag mágnesezhető legyen, az eszköz tehát alkalmas feltöltő hegesztéseken és szigetelt kötéseken is az egyenességmérésre. Két AA akkumulátorral vagy ceruzaelemmel húsz óra a készenléti idő. Az egyenességmérő bluetooth kapcsolaton keresztül Android operációs rendszerrel rendelkező készülékekre tudja továbbítani a mérési adatokat.

Ezekkel a kézi eszközökkel hosszabb, például háromméteres bázishosszon csak átlapolással, öt méréssel lehet egyenességet mérni. Ezt küszöböli ki a Metalelektro lézeres mérőeszköze, az LSED. Az eredetileg ötvenméteres bázishosszal dolgozó eszköz az EU lézerekre vonatkozó szabályozása miatt nappal csak tizenöt, de éjjel akár ötvenméteres bázishosszon is képes a kétcsatornás egyenességmérésre, azaz egyszerre vizsgálja a sín futó- és vezetőfelületének egyenességét.

Az eszköz bluetoothon kommunikál az okostelefonokkal

A bázis lézerfényt a lézeregység adja, ez egy egyenest jelöl ki a mérendő felület felett. Az érzékelőegységet a sínen végighúzva, az követi az egyenetlenségeket, így az érzékelő képernyőjén a bázist adó lézerfény helyzete megváltozik, így mér egyenességet a készülék. A megtett távolságot pedig egy útjeladó rögzíti. Az eszköz bluetooth kapcsolaton keresztül továbbítja az adatokat PDA-ra vagy akár okostelefonra. A mérési adatok további feldolgozása végett lehetőség van azokat számítógépre is átmenteni. Az eszközhöz készített szoftver segítségével a mérési jegyzőkönyv is automatikusan elkészíthető.

A lézeres egyenességmérőt helyezi üzembe az egyik szakember

Kapcsolódó hírek