Mikor állnak forgalomba az új MAN gázbuszok?

iho/közút   ·   2022.11.13. 09:00
00_cng_man

Hónapok óta a telephelyen vesztegelnek a leendő budapesti járművek.

Nincs szerencséje a Volánbusznak az új „agglomerációs” buszokkal: a több mint egy évvel ezelőtt beszerzett negyven darabos elektromos Mercedes eCitaro-flottának még mindig csak körülbelül a felét tudják egyszerre közlekedtetni, az új MAN Lion’s City CNG-g pedig hiába érkeztek meg már hónapokkal ezelőtt a hazai importőrhöz, azóta se álltak forgalomba.

Pedig a sztori szépen indult még 2014-ben: a Budapestet a környező településekkel összekötő, úgynevezett agglomerációs járatokra 61 csuklós Volvót és százhat szóló MAN Lion’s Cityt vásárolt a Volánbusz, ezek öreg, elhasználódott BKV-s Ikarusokat váltottak ki. A szóló MAN-ek ugyan még csak nyolcévesek, a futásteljesítményük viszont már elég magas, sok példánynál meghaladja a 800 ezer kilométert is. A műszaki és esztétikai állapotuk a mai napig jónak mondható, ennek ellenére a Volánbusz úgy döntött, hogy ezeket a fent említett eCitarókkal és CNG MAN-ekkel váltják ki, a „régi” MAN-ek pedig majd más városokban, illetve helyközi forgalomban folytatják a pályafutásukat.

A „gázos” tendert még 2021 nyarán írták ki, amikor a CNG kilogrammonkénti ára jóval alacsonyabb volt, mint a gázolaj literje, a környezetvédelmi előnyökről nem is beszélve, arra azonban senki nem számíthatott, hogy a gáz ára irreálisan meg fog növekedni, így az ilyen hajtású buszok üzemeltetése is gazdaságtalanná válik. Információink szerint míg tavaly hozzávetőlegesen háromszáz forintért lehetett egy kilogramm CNG-t venni, jelenleg körülbelül ezer forintot, tehát több mint a háromszorosát kérik el érte.

Ez az összes érintett hazai – és persze számos külföldi – közlekedési társaságot érzékenyen érinti, például Miskolc és Nyíregyháza is inkább a régebbi dízelbuszokat közlekedteti, a gázosok csak annyit futnak, amennyit feltétlenül szükséges. A BKV-nál is volt olyan terv, hogy átmenetileg leállítják a CNG-s Van Hoolokat, de ennek a mai napig nincsenek érzékelhető jelei.

Jelenleg körülbelül harminc kék Lion’s City CNG áll az MAN dunaharaszti telephelyén, de az eredeti tervek szerint a főváros hetvenötöt kapna. Ezeken felül tíz Szegedre, Szolnokra és környékére negyven, Zalaegerszegre és környékére pedig 39 menne, de ezeknek egyelőre se híre, se hamva.

Megkérdeztük a Volánbuszt is, hogy a már hónapok óta itthon veszteglő új buszok mikor állnak forgalomba, mikor érkezik meg a többi, illetve hogyan kívánja kezelni a cég a fennálló helyzetet, de sajnos három hét várakozási idő elteltével mindössze egy egysoros választ kaptunk, amiben azt írták, hogy a buszok átvételét még nem kezdték meg, kérdéseinkre pedig majd később tudnak válaszolni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek