Moszkvai légibaleset: újabb részletek

iho/repülés   ·   2012.12.30. 09:47
cim2

Néhány új és érdekes elem is nyilvánosságra került a Red Wings moszkvai balesetével kapcsolatban. Mint arról az iho/repülés beszámolt, a légitársaság gépe utasok nélkül tért vissza a csehországi Pardubicéből Vnukovóra, a 19-es pályán keményen földetérve túlfutott a pályán, nekirohant a küszöbtől kb. 320 méternyire lévő autópálya-töltésnek, a gép három részre szakadt, az orra a pilótafülkével a sztrádára esett. A kapitány, a másodpilóta, a fedélzeti mérnök és az egyik légiutaskísérő életét vesztette, a gépen lévő további négy személy súlyos, esetenként életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

Korábban az egyik internetes repülésbiztonsági portál azt a meg nem erősített hírt közölte, hogy a Tu-204-es másodszorra kísérelte meg a leszállást, erről kiderült, hogy téves információ, viszont az tény, hogy egy előtte ugyanerre a pályára közelítő másik gép valóban átstartolt.

A pályát egy szakaszon a meteorológiai adatok szerint egy kevés hó borította, de pálya teljes hossza 3060 méter, tehát ettől még, ha megfelelő sebességgel és a földetérési zónában landol a gép, megállhatott volna a pálya vége előtt.

Igen erős lökéses oldalszél nehezíthette ugyanakkor a pilóták dolgát, a befúvások sebessége elérte a 29-30, egyes hírek szerint a 45 csomót.

Annak a videófelvételnek a tükrében, amelyet később hoztak nyilvánosságra egy kocsiról, amit eltalál a sztráda töltésén széttörő gép valamelyik alkatrésze (feltehetően az orrfutó egyik kereke), azt is lehet érzékelni, hogy a becsapódás milyen erejű volt, ami azt is jelzi, hogy a gép nagyon nagy sebességgel hagyta el a pályát, sodorta el az iránysávadót, törte át a reptér kerítését és csapódott az autópálya töltésének.

A gép sebességével kapcsolatban elgondolkodtató az az iho/repülés által is már közölt adat, hogy december 20-án ugyanennek a légitársaságnak egy másik Tu-204-esével hasonló, de szerencsésebben végződő esemény történt Novoszibirszkben: egy 3600 méteres, tehát igen hosszú pályán túlfutott a gép. Az ok az volt, hogy földet érés után nem sikerült a pilótáknak működésbe hozni a sugárféket, a reverzt, vagyis nem tudtak a hajtóművek erejével fékezni, ahogy ezt szokásos mód a sugárhajtású gépek teszik. A hatósági jelentésben szerepel az is, hogy a gép más, a kifutást fékező berendezései sem működtek. Nem tudni pontosan, hogy ez  a futóművek fékberendezésére, netán a csúszást megelőző anti skid rendszerre vonatkozott, vagy azokra a rendszerekre, amelyek révén megakadályozható, hogy a szárnyon a földet érés után felhajtóerő keletkezzen.

(fotó: Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma)

Az Aviation Safety Network érdekes ábrát közöl a pálya vége és az autósztráda közötti rész domborzati viszonyairól, aminek az lehet a tanulsága, hogy ha itt túlfut egy gép, kevés az esélye arra, hogy súlyos következmények nélkül megálljon. A terep a küszöbtől végig lejt, majd a sztráda előtt a küszöb szintjéhez képest mintegy tízméteres mélységű árok következik, utána viszont vagy hat méter magasságú magának a sztrádának a töltése.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.