Múzeumok éjszakája Miskolcon

Károly Szabolcs   ·   2013.06.25. 11:30
400px_miskolcfuto

A Miskolci Fűtőház 2012-ben csatlakozott az országosan nagy sikernek örvendő programsorozathoz, betekintést engedve mindenkinek a vasút utasoktól általában elzárt, rejtett világába. A tavalyi első bemutató is már tömegeket vonzott, így idén szinte garantálni lehetett a nagy számú érdeklődőt. Június 22-én a MÁV-Gépészet miskolci egysége számos mozdonyt és egyéb tárgyat állított ki annak érdekében, hogy kellő mennyiségű látnivalót szolgáltasson a nagyérdeműnek.

A miskolci fűtőház idén is nyílt napot hirdetett a Múzeumok éjszakája alkalmából.<br>(A képre kattintva fotógaléria nyílik. A külön nem jelölt képek a szerző felvételei.)

A fűtőház területére legegyszerűbben a borsodi megyeszékhely Tiszai pályaudvaráról lehetett eljutni. A déli kapunyitást követően a Tiszai és a párszáz méterrel arrébb található dízelcsarnok között nagyjából félóránként, igen magas kihasználtság mellett hozta-vitte az utasokat egy InterPici-motorkocsi.

Már rögtön a dízelcsarnokhoz érkezés is élményt nyújtott, mivel a csarnok melletti fogadóvágányra a körfűtőház fordítókorongján nagyjából egy félkört leírva érkezhetett meg a Bzmot. A látogatóknak először a csarnok bejáratánál egy gyors regisztráción kellett átesniük, az akkor kapott karszalag vált a belépőjükké a továbbiakban. A regisztrációs papírt stílusosan a V43-as mozdonyok fülkéiben használt, kényelmes ülésekben ülve lehetett kitölteni.

A 401-es Bzmot pendlizett a Tiszai pályaudvar és a fűtőház között

A dízelmozdonyok és -motorkocsik javítóműhelyeként funkcionáló épületben szinte minden gázolajos mozdonytípus vezetőfülkéjébe fel lehetett menni, sőt a MÁV-Gépészet is kiállította az IC+ kocsik belterének kétszer két ülésnyi részletét. Jelen volt Miskolc egyetlen apró tolatómozdonya, a 288 122-es Mazsola („lánykori nevén” M28 1022), a felújításon frissen átesett, még festékszagú 175-ös Csörgő, a remotorizált 328-as, és a „classic” 213-as Szergejek, a 219-es remot Nagydácsia, valamint a javítás alatt álló 250-es Bzmot motorkocsi, ami alá – védősisak felvétele után – be is lehetett bújni a szerelőaknába. Minden gép oldalán nyomtatott leírás számolt be a típus műszaki adatairól.

A dízelcsarnok előtt további különleges járművek sorakoztak fel: MTZ Trac vasúti traktor, hómaró, hóolvasztó és hókotró gépek, valamint motoros és kézi hajtányok. A fordítókorongra bizonyos időnként gyalog is fel lehetett menni; a 360 fokos megfordulás közben az irányító a szerkezet legfontosabb paramétereiről számolt be. A körfűtőháznál Miskolc szinte mindegyik dízel tolató- és tartalékmozdonyát szemügyre lehetett venni: több remot Nagydácsia (478-as sorozat), eredeti Kisdácsia (438-as/M43-as sorozat) és Csörgő pózolt a fotósok lencséi előtt.

A dízelcsarnok tele volt látni- és kipróbálnivaló vasúti járművel

A Tiszai pályaudvar irányába haladva a kiállítás valószínűleg legnagyobb sztárja, a MÁV Nosztalgia Kft. M61 001-es, csíkos Nohabja várta a látogatókat. A MÁV-nál 50. üzemévét ünneplő sorozat első példányának vezérállását és gépterét százak tekintették meg a nap folyamán, a feljutáshoz sorba kellett állni! A svéd gyártású „turcsiorrú” mellett InterCity-kocsikat lehetett kipróbálni: egy második és egy harmadik generációs IC-kocsiba ülhetett be az ingyen, aki még nem próbált volna ilyet – utóbbin még a WiFi-szolgáltatás is működött!

A villanycsarnokra pillantva egy „repülő” Szili látványa fogadta a látogatót: a közel ötven éves 431 016-os az ötven tonnát felemelő csoportemelő segítségével került több méteres magasságba. Az épületbe beljebb haladva újabb mozdonytípusokat lehetett megtekinteni, vagy akár a vezérállásukba fel is mászni: a villamos hajtású gépeket Szili, Szöcske (460-as sorozat), Traxx (480-as sorozat), a Rail Cargo Hungária 1116-os sorozatú Taurusa képviselte, a sorból a miskolci Bobo Kft. 4044 012-es dízel Bobója lógott ki. Szemügyre lehetett venni szétszerelt, felújítás alatt álló Szilik részegységeit, a főmegszakító működésének bemutatása már messziről hallható volt annak csattanó hangja miatt.

A nyílt nap sztárja a 001-es, vöröscsillagos Nohab volt

A Gépészet a villanycsarnokban is állított ki újdonságaiból: a frissen felújított személykocsikat egy 20-05-ös „fecske” Bhv, valamint a 29-05 071-es pályaszámú, Bp-sorozatú gyorsvonati kocsi képviselte.

Ezeken kívül még egy régi 377-es gőzös, vasúti terepasztal, a Magyar Vasúttörténeti Parkból a rendezvény idejére elhozott kerti vasút is megtekinthető és kipróbálható volt.

A Miskolc városának közlekedéséért felelős MVK ZRt. is elkényeztette a közlekedésbarátokat. A 100-as pályaszámú, nosztalgiaüzemre használt „Bengáli” villamos járta köreit nagyjából kétóránként a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között – sok villamosra váró legnagyobb meglepetésére. A sárga csuklósra ingyen fel lehetett szállni, viszont mivel csak a jobb oldalán találhatók ajtók, ezért a középperonos megállóknál nem állt meg. Az utasok emlékjegyet is kaptak. Szintén ingyen lehetett utazni a közlekedési vállalat nosztalgia Ikarus 31-es autóbuszával, ami a Szondi György utca – Tiszai pályaudvar – MÁV Gépészet, Kinizsi utca – MÁV Igazgatóság, Mindszent tér – Szondi György utca útvonalon járt déltől este tízig óránként.

A Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között nosztalgiavillamos, az MVK és a MÁV-Gépészet telephelyei között nosztalgiabusz közlekedett

A fűtőház programjai és a nosztalgiajáratok rengeteg érdeklődőt vonzottak, köztük számos kisgyerekes családot. Az ifjú mozdony-, villamos- és buszvezető-palánták örömmel másztak fel a járművekre, szólaltatták meg a kürtöt, nyomkodták a különböző kapcsolókat a kiüzemelt gépeken, valamint élvezettel utaztak a nosztalgiakocsikon. Az mindenképp elmondható, hogy a tavalyi nyílt nap sikerét sikerült minimum megismételni az érdekes programokon keresztül. Ahogy mondani szokták: jövőre veletek, ugyanitt!

Kapcsolódó hírek