Nyolcvan éves a Pozsony–Prága kapcsolat

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2016.08.12. 13:45
kiskep

A harmincas évek legendás motorvonata, a Slovenská strela (Szlovák Lövés – talán inkább Puskagolyó, a járat gyorsaságára utalva) sziluettje került a 13-as Messerschmittre (380-as sorozatú villamos mozdony) a cseh és szlovák főváros között idén nyolcvan éve fennálló gyors vasúti kapcsolat évfordulójának apropójából.

Az M 290.0-ás sorozatú motorvonatot 1936-ban helyezték üzembe Prága és Pozsony között, s akkor igazi vérpezsdítésnek számított a vasúton, főleg a gyorsasága miatt. A motorvonatot a Tatra kopřivnicei gyárában hozták a világra. A motorvonat lényegesen gyorsabb volt, mint a klasszikus gőzmozdonyos szerelvények, a Prága–Pozsony, csaknem négyszáz kilométernyi távot 4 óra 20 perc alatt tette meg az 1936/1937-es menetrendi időszakban. Figyelemre méltó teljesítmény, ha számba vesszük, hogy a jelenlegi menetrendben szereplő EuroCity járatok 3 óra 58 perc alatt teljesítik a távot (22 perccel kevesebb menetidő). A motorvonatot ma is láthatjuk a kopřivnicei múzeumban.

A 13-as Messerschmitt legújabb kabátja a harmincas évekbeli motorvonatot idézi<br>(fotó: Cseh Vasutak)

A Prága és Pozsony közötti vasúti kapcsolat a politikai és gazdasági berendezkedések váltakozása ellenére fennmaradt a mai napig, igaz a második világháború ideje alatt nem közlekedett a járat. A járaton mondhatni bevetettek mindenféle vonatot, ami a Csehszlovák Államvasutak tulajdonában volt, az M 290.0 után jött az M 296.0, M 297.0, M 294.0, M 495.0. A hetvenes években aztán klasszikus szerelvényből álló vonat lett az expresszből, s átirányították a Brno–Havlíčkův Brod–Kolín–Prága útvonalra (addig a Brno–Česká Třebová–Prága vonalon közlekedett). Emiatt persze gépcserére kényszerült Kutná Hora állomáson, a két Csehszlovákiában használatos feszültségrendszer fázishatára miatt. Ez jelentősen növelte is a vonat menetidejét, egészen a kétáramnemű Gorillák megjelenéséig (1975). Később aztán visszakerült az expressz eredeti útvonalára, az időközben villamosított Brno–Česká Třebová–Prága vonalra, előbb InterCity, majd EuroCity kategóriába emelték, fénykorában még a Pendolino szerelvénye is megjelent a járaton (2006 és 2009 között, valamint 2011-ben). 2012-től újra klasszikus szerelvények jelennek meg a Szlovák Puskagolyón.

A Slovenská Strela motorvonat, amit 1936-ban helyeztek üzembe<br>(forrás: Wikipedia)

A 2015/2016-os menetrendi időszakban a legkorszerűbb, Siemens-kocsikból álló cseh szerelvény közlekedik a járaton, 3 óra 58 perces menetidővel. A vonatban a Prága–Hamburg vonalon használt felújított kocsik kapnak helyet, van légkondicionált étkezőkocsi, wifi, konnektorok és USB-csatlakoztatók, kerékpárszállítás is lehetséges, továbbá van kisgyermekes szakasz, mozgássérültek szállítására alkalmas kocsi, minibár a vonaton. A Slovenská strela nevű EuroCityn kívül, amely kora reggel indul Pozsonyból, s kora este indul vissza Prágából, további járatok is rendelkezésre állnak kétórás követéssel, amelyek Budapestre közlekednek tovább. A menetjegyek már 414  koronától (4 550 forint) elérhetők másodosztályon Prága és Pozsony között, Brno és Pozsony között pedig 193 koronától (2 100 forint) lehet jegyet kapni.

Az ünepélyen a cseh és szlovák vasúttársaságok vezető képviselői vettek részt

A 380.013-as pályaszámú mozdony „keresztelőjén” a cseh és a szlovák vasúttársaságok vezetői egyöntetűen reményüket fejezték ki abban, hogy a két főváros közötti kiváló vasúti kapcsolat a jövőben még tovább javulhat. A vasúti infrastruktúra további fejlesztéseire van szükség annak érdekében, hogy tovább csökkenjen a vonatok menetideje - mondta Pavel Krtek, a Cseh Vasutak vezérigazgatója. A csehek a Choceň–Ústí nad Orlicí szakasz modernizálására készülnek, a szlovák fél pedig a cseh-szlovák határtól Pozsonyig húzódó vasútvonal korszerűsítésére készül az elkövetkezendő években. Mindkét vasútvezér kijelentette, hogy nagy léptékű előrelépést csak a tervezett gyorsvasút építése jelentene, igazából csak ez csökkentené lényegesen a menetidőt, s növelné a vasút attraktivitását, de erről egyelőre csak távlati tervek vannak.

A csehek a legkorszerűbb flottát állítják csatasorba a Prága–Pozsony vonalon - ez itt az első osztályú Ampz kocsi utastere a felújítást követően<br>(fotó: vagonweb.cz)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek