Nyúlik a Regiojet

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.01.16. 14:30
DSC_3013final-web

Hét- helyett tízkocsis lesz márciustól egy-egy sárga szerelvény Prága, Ostrava és Zsolna között, jelentette be a Student Agency, a Regiojet anyavállalatának szóvivője, Aleš Ondrůj. Negyvenöt osztrák gyártmányú volt ÖBB-tulajdonú első osztályú kocsit szerez be a csehországi vasúti magáncég. Az első kocsik már meg is érkeztek Csehországba, ahol új kárpitot és a jól ismert élénksárga színt kapnak. Ezzel a vásárlással kilencvenötre nő a vasúti kocsik száma a Regiojetnél. Ennek köszönhetően tavasztól meghosszabbodhatnak az egyes szerelvények, még több utas fér majd el kényelmesen a vonatokon.

Érkezik a sárga szerelvény a prágai főpályaudvarra<br>(fotók: a szerző)

A múlt évben a cég adatai szerint 1,6 millió utast szállítottak járataikon. Az idén legalább kétmilliós számot várnak. Annak ellenére, hogy az utasszám állandóan növekszik, mégis veszteséges a Regiojet, amit a cég igazgatója az erős árháborúval magyaráz. A Regiojet szívesen lépne erőteljesebben a vasúti személyszállítási piacra, egyelőre viszont csak a Prága–Ostrava vonal elérhető, itt nyílt verseny van a távolsági járatok üzemeltetésében. A vonalon mindhárom vasúti szolgáltató (ČD, Regiojet és Leo Express) állami támogatás nélkül folytatja üzleti tevékenységét.

Testvérkocsik egy peronon. A szemközti vágányon ÖBB-szerelvény áll

Az ausztriai kocsik nem idegenek Csehországban, a Regiojeten kívül a Cseh Vasutak is vásárolt 2011-ben néhány Bmz típusú vagont, a múlt évben pedig további nyolcvan osztrák használt kocsi vásárlására írtak alá szerződést. A cseh pályákon így az év folyamán akár kétszáz körüli valamikori ÖBB kocsi cirkálhat majd.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek