Parkolók több mint másfél milliárdért

MTI   ·   2013.06.03. 16:09

Az első részbe tartozik Biatorbágy, a másodikba Dunakeszi alsó, Dunakeszi, Dunakeszi gyártelep, Vác alsóváros, Nagymaros–Visegrád, a harmadikba Tura, a negyedikbe Maglódi nyaraló, Mende, Szőlőstelep-Sülysáp, Tápiószele, az ötödikbe Felsőpakony, Inárcs-Kakucs, Dabas, Lajosmizse, míg a hatodikba Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Kiskunlacháza és Kunszentmiklós–Tass.

A hat rész együttes becsült értéke mintegy 1,7 milliárd forint. Ajánlatot egy, több, illetve az összes részre is lehet tenni. Az ajánlattételi határidő július 18.

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes. A projektet az EU a Közlekedés Operatív Program (Közop) keretében támogatja.

Kapcsolódó hírek

Közút Autóbuszközlekedés

Négyen akarták, végül hárman indultak, de a MÁV-Csoport „nyert”, átmenetileg: eredménytelen a szegedi busztender

iho/közút   ·   2026.04.29. 12:00

Nyolc plusz két évre írta ki Szeged a helyi buszközlekedési szolgáltatásra a közbeszerzési eljárást, de minden pályázó jóval az előre meghatározott kereten felül vállalta volna. Két év múlva írják ki újra a tendert, addig marad a mostani szolgáltató a jelenleg is érvényes feltételekkel.