Pendolino a PKP-nál is

iho   ·   2013.06.24. 20:30
400px_pkpic_pendolino

A PKP Intercity húsz Pendolino-vonatának első példányát az Alstom Olaszországban található saviglianói egységében leleplezték le hivatalosan. A ceremónián részt vett a lengyel vasúttársaság intercity-részlegének vezérigazgatója, valamint a lengyel és az olasz közlekedési miniszterhelyettes is.

Az Alstom még 2011 májusában szerezte meg a jogot húsz Pendolino villamos motorvonat szállítására. A 665 millió euró értékű megállapodás értelmében a francia vasúti gyártó tizenhét évig felelős a vonatok karbantartásáért, valamint létre kell hoznia az ehhez szükséges bázist Varsó Grochów városrészében. A folyamat az elvárásnak megfelelően halad: a húsz szerelvényből már ötöt le is gyártott az Alstom.

Az olasz számozás szerint ETR600-as szériájú, hétkocsis, új generációs Pendolinókkal a PKP IC bővíti és javítja az úgynevezett Ekspres Intercity Premium (EIC Premium) szolgáltatását Lengyelországon belül. A 187,4 méter hosszú, 5500 kilowatt összteljesítményű szerelvények két hajtófeje, valamint két betétkocsija is hajtott, mindössze három betétkocsi nem rendelkezik meghajtással. A vonatokon 402 ülés található, háromosztályos elrendezésben, a belső teret a maradDesign és az Alstom közösen tervezte.

A legújabb generációs Pendolinok jelentik majd 2014 végétől a vasúti sebességi csúcsot Lengyelországban<br>(forrás: Railway Gazette)

A lengyel Pendolinókon – a kínai CRH5-ös Pendolino-sorozathoz hasonlóan – nem alkalmazzák a motorvonat-széria védjegyeként is emlegetett billenőszekrényes technikát. Vonatbefolyásolási szempontból az úgynevezett ERTMS-t telepítik fel rájuk, de fel fogják ismerni a lengyel, cseh, osztrák és német jelzőrendszerek jelzéseit is. Az új lengyel intercity-motorvonatok három áramnem alatt (15 kilovolt 50 hertzes és 25 kilovolt 50 hertzes váltóáramról, valamint a lengyel szabványoknak megfelelő 3 kilovoltos egyenáramról) üzemelhetnek majd.

Az International Railway Journal arról ír, hogy a PKP IC új csodajárműveit idén nyártól először statikus teszteknek vetik alá. A 2014-es év már a futópróbákról fog szólni, amiket a Wrocław közelében található Żmigród környékén végeznek el. A Pendolinok véglegesen a tervek szerint a 2014. decemberi menetrendváltással állnak forgalomba, kezdetben Varsóból Gdansk, Krakkó és Katowice felé. A későbbiekben várhatóan tovább fog bővülni a lengyel fővárosból EIC Premium szolgáltatású Pendolino-vonatokkal elérhető városok repertoárja: Opoldóén át Wrocław, Tarnowon át Rzeszów, Katowicén át Gliwice, valamint Bielsko-Biała is a tervek között szerepel.

A Pendolinok legnagyobb érdeme a kényelmen felül az, hogy 250 kilométer per órás maximális sebességüket kihasználva a Varsó és Krakkó közötti jelenleg még bő három órás út menetideje körülbelül egy órával, 2 óra 15 percre csökkenhet – számol be a Railway Gazette.

Kapcsolódó hírek