Pénz nélkül maradhat a BKV

iho/vasút   ·   2012.06.11. 13:18

Két próbapert is elvesztett a BKV volt vezetőivel szemben, akiknek a végkielégítéseit jó erkölcsbe ütközőnek találták a cégnél. A közlekedési vállalat megerősítette az Index értesülését: a három, 2009-ben indult próbaper közül kettő zárult le jogerős ítélettel, ezekben a bíróság elutasította a BKV keresetét.

Összesen 31 egykori, általában 2007-ben vagy 2008-ban távozó vezető végkielégítéséről folyik a vita. Ennél is sokkal komolyabb, több tízmilliárdos a tétje annak a kérdésnek, mennyi állami támogatást kaphat a közlekedési cég, és milyen forrásból. A kiszivárgott híreket, amelyek szerint egyáltalán nem kapna a társaság állami támogatást 2013-ban, az NGM tévesnek minősítette, ugyanakkor a lehetőséget egy forrásunk „legalább részben reálisnak” nevezte. Ebben az esetben pedig rendkívül súlyos kérdést vet fel a cég finanszírozása – igaz, egyébként is kritikus lenne a helyzet – olvasható a Világgazdaságban.

Ebben az évben 32,3 milliárd forintot kapott a BKV a költségvetésből. 2011-ben ugyanekkora volt az összeg, sőt egy csaknem ugyanekkora extra kormányzati támogatást is kaptak akkor. Létezik egy fővárosi, a kormány által is támogatott koncepció, amellyel hosszú távon ezt nullára csökkentenék, de 2013-ra semmiképp nem lesz felkészült a rendszer az önfinanszírozásra.

A dugódíj, valamint az útdíj segítséget jelenthet. Volt olyan feltételezés is, amely szerint ezek teljesen pótolhatják a kieső állami pénzt. Ez azonban aligha lesz igaz: a főváros számítása szerint nagyjából tízmilliárd forintot jelenthet. Vagyis akkor lehet elég a lyuk betömésére, ha a költségvetésben a legengedékenyebb lesz az állam.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Kilencvenéves a moszkvai metró

iho/vasút   ·   2025.05.10. 12:00

Az első, 11,2 kilométer hosszú vonalat 1935. május 19-én nyitották meg tizenhárom állomással. Akkor naponta 177 ezer utas használta, a mára tizenhat vonalból álló hálózatot napjainkban már 8,2 millióan veszik igénybe.