Pótlóbuszok járnak két hétig a 69-es, valamint részben a 3-as, a 62-es és a 62A villamosok helyett

iho/vasút   ·   2017.08.03. 11:56

Megváltozik a 3-as, a 62-es, a 62A és a 69-es villamos közlekedése 2017. augusztus 5-e, szombattól augusztus 19-e, szombatig, mert az Újpalota, Erdőkerülő utca villamosvégállomáson, a Kolozsvár utcában, valamint az Erzsébet királyné útján vágányfelújítási és -javítási munkákat végeznek. A 69-es villamos helyett a felújítási munkák ideje alatt végig pótlóbusz közlekedik. A többi, felsorolt járat közlekedését több ütemben korlátozzák: a 3-as villamos augusztus 7-e és 13-a között rövidített útvonalon, a Gubacsi út/Határ út és a Bosnyák tér között közlekedik, a kimaradó szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat. A 62 és a 62A villamos augusztus 7-e és 11-e között szintén rövidített vonalon, a Bosnyák tér és a Blaha Lujza tér M, illetve Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedik. Augusztus 14-től 18-ig a két villamosjárat módosított útvonalon, a Mexikói út M és a Blaha Lujza tér M, illetve Kőbánya alsó vasútállomás között viszi az utasokat, a kimaradó szakaszon pótlóbusszal lehet utazni.

2017. augusztus 5-e, szombattól 19-e, szombatig a 3-as, a 62-es, a 62A és a 69-es villamos közlekedésének korlátozásával járó vágányfelújítás zajlik a 69-es villamos Újpalota, Erdőkerülő utca végállomásán, valamint a Kolozsvár utcában a Rákospalotai körvasút sor és a Rekettye utca közötti vágányszakaszon a BKV Zrt. beruházásában. Ezzel egy időben a BKK garanciális javítási munkát végeztet az Erzsébet királyné útján a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja közötti szakaszon.

Közlekedés a 3-as villamos vonalán

2017. augusztus 7-e, hétfőtől augusztus 13-a, vasárnapig a 3-as villamos rövidített útvonalon, a Gubacsi út/Határ út és a Bosnyák tér között közlekedik. A villamosok a Bosnyák térről a villamoskocsiszín előtti megállóból indulnak a Gubacsi út/Határ út végállomás felé. A Mexikói út M és a Bosnyák tér közötti, kimaradó szakaszon 3-as jelzéssel pótlóbusz viszi az utasokat.

A Mexikói út M felől a Bosnyák tér felé tartó pótlóbusz a Horvát Boldizsár utca–Columbus utca–Erzsébet királyné útja–Nagy Lajos király útja útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Mexikói út M: a 25-ös és a 225-ös autóbusz leszállóhelye,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: a Columbus utcában az Erzsébet királyné útja kereszteződése előtt,
  • Laky Adolf utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 907-es autóbusz megállóhelye.

A Bosnyák tér M felől a Mexikói út felé tartó pótlóbusz a Nagy Lajos király útja–Erzsébet királyné útja–Mexikói út útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Bosnyák tér: a Nagy Lajos király útján a Thököly út kereszteződése előtt,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján a Róna utca kereszteződése előtt,
  • Laky Adolf utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: az Erzsébet királyné útján a Mexikói út kereszteződés előtt,
  • Mexikóit út M: a 25-ös és a 225-ös autóbusz leszállóhelye.

Így közlekedik a 62-es és a 62A villamos augusztus 7-től 11-ig

2017. augusztus 7-e, hétfőtől augusztus 11-e, péntekig a 62-es villamos a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és a Bosnyák tér, a 62A Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) és a Bosnyák tér között, rövidített útvonalon viszi az utasokat. A villamosok a Bosnyák térről a villamoskocsiszín előtti megállóból indulnak Kőbánya alsó vasútállomás felé. Rákospalota, MÁV-telep és a Bosnyák tér között a 62-es jelzéssel közlekedő pótlóbusszal lehet utazni.

A Rákospalota, MÁV-telep felől a Bosnyák térig közlekedő pótlóbusz a Kolozsvár utca–Szent Korona útja–Vasutastelep utca–Széchenyi út–Kolozsvár utca–Tóth István utca–Árvavár utca–Rákospalotai körvasút sor–Erzsébet királyné útja–Nagy Lajos király útja útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Rákospalota, MÁV-telep: a Kolozsvár utca 4/B előtt,
  • Vasutastelep utca: a 973-as, a 996-os és a 996A busz megállóhelye,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Tóth István utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Öv utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Miskolci utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Fűrész utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján a Nagy Lajos király útja kereszteződése előtt,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 907-es autóbusz megállóhelye.

A Bosnyák tér felől Rákospalota, MÁV-telep felé közlekedő pótlóbusz a Nagy Lajos király útja–Erzsébet királyné útja–Rákospalotai körvasút sor–Árvavár utca–Tóth István utca–Kolozsvár utca útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Bosnyák tér: a Nagy Lajos király útján a Thököly út kereszteződése előtt,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útja 43/E előtt,
  • Fűrész utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Miskolci utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Öv utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Tóth István utca: a Kolozsvár utca 26. előtt,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Rákospalota, MÁV-telep: a Kolozsvár utca 4/B előtt.

És így augusztus 14-től 18-ig

2017. augusztus 14-e, hétfőtől augusztus 18-a, péntekig a 62-es villamos a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és Mexikói út M között, a 62A pedig Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) és a Mexikói út M között, rövidített, módosított útvonalon közlekedik. A villamosok által nem érintett szakaszon a 69-es pótlóbusszal lehet utazni.

2017. augusztus 5-e, szombattól augusztus 19-e, szombatig a 69-es villamos nem közlekedik, helyette a teljes vonalon pótlóbusz viszi az utasokat 69-es jelzéssel.

A Mexikói út M felől Újpalota, Erdőkerülő utca felé közlekedő pótlóbusz a Mexikói út–Horvát Boldizsár utca–Columbus utca–Erzsébet királyné útja–Rákospalotai körvasút sor–Árvavár utca–Tóth István utca–Kolozsvár utca–Szent Korona útja–Vasutastelep utca–Bánkút utca–Páskomliget utca–Nyírpalota út–Zsókavár utca útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Mexikói út M: a Mexikói úton a villamosvégállomás mellett,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: a Columbus utcában az Erzsébet királyné útja kereszteződése előtt,
  • Laky Adolf utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útja 43/E előtt (a Stubnyai utca magasságában),
  • Fűrész utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Miskolci utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Öv utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Tóth István utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Rákospalota, MÁV telep: a Kolozsvár utcában a Csillagfürt utca és a Tátika utca között,
  • Szerencs utca/Bánkút utca: a 69-es villamos megállóhelye,
  • Páskomliget utca: a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Sárfű utca: a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Vásárcsarnok: a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Fő tér: a 46-os, a 130-as, a 146-os autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Újpalota, Erdőkerülő utca: a Zsókavár utca 55. előtt.

Az Újpalota, Erdőkerülő utca felől a Mexikói út M felé közlekedő pótlóbusz a Zsókavár utca–Nyírpalota út–Páskomliget utca–Bánkút utca–Vasutastelep utca–Széchenyi út–Kolozsvár utca–Tóth István utca–Árvavár utca–Rákospalotai körvasút sor–Erzsébet királyné útja–Mexikói út útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Újpalota, Erdőkerülő utca: a Zsókavár utca 55. előtt, a villamosvégállomás mellett,
  • Zsókavár utca: a 46-os, a 130-as, a 146-os autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Fő tér: a 46-os, a 130-as, a 146-os autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Vásárcsarnok: a 130-as autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Sárfű utca: a 130-as autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Bánkút utca: a 130-as autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Szerencs utca/Bánkút utca: a 69-es villamos megállóhelye,
  • Vasutastelep utca: a 973-as, a 996-as és a 996A autóbusz megállóhelye,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Tóth István utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Öv utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Miskolci utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Fűrész utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján a Róna utca kereszteződése előtt,
  • Laky Adolf utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: az Erzsébet királyné útján a Mexikói út kereszteződése előtt,
  • Mexikói út M: a Mexikói úton a villamosvégállomás mellett.

Csatlakozó autóbuszjáratok

5-ös és 973-as autóbusz: augusztus 5-e, szombattól augusztus 19-e, szombatig az 5-ös és 973-as autóbusz az Öv utca és a Tóth István utca megállóhelyek között módosított útvonalon közlekedik, ezért a Rákospalota felé közlekedő buszok Tóth István utca megállóját a Kolozsvár utca 26. elé helyezik át.

125-ös autóbusz: augusztus 5-e, szombattól augusztus 19-e, szombatig a Rákospalota felé közlekedő 125-ös busz a Rákospalotai körvasút sor–Ivánka Pál utca–Rekettye utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Rekettye utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 125-ös buszra a Kolozsvár utcai piac ideiglenes megállóhelyen, a Rákospalotai körvasút sorban, a Kolozsvár utca kereszteződése után lehet felszállni. A Bosnyák tér felé közlekedő 125-ös busz a Rekettye utca–Ivánka Pál utca–Rákospalotai körvasút sor–Erzsébet királyné útja módosított útvonalon halad. Kolozsvár utcai piac megállóhelyét áthelyezik, a buszra a Rákospalotai körvasút sorban, a Kolozsvár utca kereszteződése előtt lehet felszállni.

46-os, 96-os, 130-as, 146-os, 196-os, 196A, 224-es, 296-os, 296A autóbusz: augusztus 5-e, szombattól augusztus 19-e, szombatig a felsorolt buszjáratok Erdőkerülő utca megállóhelyét az Erdőkerülő utcába helyezik át, a buszokra a gyalogátkelő után negyven méterrel található ideiglenes megállóban lehet felszállni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.