RegioJet: kész az első aradi kocsi

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.08.15. 17:15
RJ_kiskep

Eredetileg hetvenhárom új kocsit gyártott volna az Astra Vagoane Calatori aradi gyára a RegioJetnek a Prága–Hamburg vonal kiszolgálására. A dolgok azonban másképp alakultak, a Deutsche Bahn végül is a Cseh Vasutakkal (ČD) egyezett meg.

A nagymegrendelésből így mardt egy tízkocsis opció, amit bármikor tovább bővíthetnek. Az Aradon gyártott kocsik teljesen a megrendelő követelményeinek tesznek eleget, azaz külsejük sárga–fekete színű lett, a beltér pedig a RegioJetnél eddig szokatlan kék színvilágot hozza. A cég vezérigazgatója szerint a kocsik még nincsenek teljesen készen, a hivatalos bemutatójuk szeptemberben lesz Prágában és Pozsonyban, valamint ott lesznek vele a berlini Innotranszon is.

A kocsikban a kék fény dominál<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: RegioJet)

Az új kocsikat a RegioJet Csehországban és Szlovákiában egyaránt használja majd, az ígéret szerint az ülésekbe monitorokat is beépítenek az utasok szórakoztatására. Egy vasúti kocsi ára egymillió euró. Az új járművekre a cseh magánvasútnak nagy szüksége van, hiszen eddig csak használt ÖBB-s kocsikkal közlekedteti járatait. Az új kocsik a Prága–Ostrava(–Kassa), valamint a Pozsony–Kassa IC-járatokon jelennek majd meg fokozatosan.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek